2024 december 22

Arany – Nyakunkon a sorsdöntő novemberi hónap

Az arany 5 hónapja nem látott magasságba kapaszkodott a pénteki kereskedés során. Vajon folytatódhat hétfőn is a jó sorozat, vagy a kritikus 2000 dollár lesz az első ellenállás, ami megálljt parancsol a bikáknak? Egyes szakértők szerint még idén soha nem látott magasságba repülhet az arany. Izrael szombaton bejelentette, hogy megkezdi a háború második szakaszát, utalva a szárazföldi támadás megkezdésére. Az aggodalom már ezen a héten jelentős emelkedést okozhat, mire számítanak a szakértők?

Fontos mérföldkő – Virágzik az arany

Három héttel ezelőtt, amikor 1820 dollár volt az arany árfolyama, szinte elképzelhetetlennek tűnt az arany virágzása. Most azonban ott tartunk, hogy sikerült átlépni a 2000 dollárt. Kezd egyre valószínűbbé válni az elemzők azon előrejelzése, hogy decemberre vagy januárra már minden idők legmagasabb szintjén láthatjuk az arany árfolyamát. A sárgafém az Izrael-Gáza konfliktus kirobbanása óta több, mint 170 dollárt emelkedett. Bár a lendület elfogyni látszott a múlt héten, a bikák lassítása nem meglepő, hiszen elérkeztünk a kritikus 2000 dollárhoz. Most mindenki azt találgatja, hogy vajon mikor érjük el az arany történelmének legmagasabb pontját? Egyes szakértők szerint ez már novemberben is megtörténhet.

Minden szem a Fed-re irányul

Fed szerdai bejelentése sorsdöntő lehet. Ahogy arról már szeptemberben beszámoltunk, ha novemberben a Fed már nem emeli tovább a kamatot, akkor az igazi katalizátorként szolgálhat az arany ralijához. Ehhez hozzácsatoljuk még az Izrael-Hamász konfliktus okozta aggodalmakat és máris egy olyan környezetben találjuk magunkat, ahol az aranynak minden esélye megvan a virágzásra. A pontos időzítés természetesen nagyon nehéz. Egyes elemzők szerint decemberre vagy januárra már minden idők legmagasabb szintjén láthatjuk az arany árfolyamát. Mások szerint ez már novemberben is megtörténhet. A héten mindenképp megéri figyelni a Fed döntésére, illetve az Izrael-Hamász konfliktusra, melynek eszkalálódása tovább emelheti a pánikot.

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!