2024 május 07

Magyarország harcol az emelkedő nyersolajárakkal

A kormány bejelentette legutóbbi erőfeszítéseit, hogy megvédje a fogyasztókat a magas áraktól, és kontroll alatt tartsa az emelkedő inflációt. Magyarország felülvizsgálta és bevezette az üzemanyagárak felső határát. Ezzel újabb eladási hullámot okozva a MOL részvényeiben. Az országban az infláció októberben a várakozásokat meghaladó éves 6,5 százalékra emelkedett, amelyet nagyrészben az üzemanyagárak 30,7 százalékos emelkedése hajtott. A felső korlát azt jelenti, hogy november 15-től a benzin és a gázolaj literenkénti ára három hónapig nem haladhatja meg a 480 forintot az üzemanyagtöltő állomásokon. Ez a korlát az előző 500 forint feletti árakhoz képest még eléggé elfogadható. „Az ember nem dőlhet hátra, amikor az árak az egekben vannak, főleg, hogy egy idő után világossá válik, hogy nem is fognak csökkenni egyik napról a másikra,” mondta Orbán. Hozzátette, hogy az árkorlátozás februárig helyén marad, és ha kell meg is tudják majd hosszabbítani, a fogyasztók védelmében.

Tovább zuhantak a MOL részvényei, külön veszélyt jelent a forint gyengülése

Pénteken meghosszabbították a veszteségeiket, és ezzel kéthavi mélypontra estek. Alulteljesítették a BUX indexet, amely szintén nyomás alatt állt a COVID-19 esetek növekvő száma miatt, amelyek rekordmagasságot értek el Magyarországon. Orbán megjegyzései a felső határ esetleges meghosszabbításáról további nyomást gyakorolhatnak a MOL részvényeire. Azonban egyre jobban lehet látni, hogy a kormány a benzinárak korlátozásával nem az árak emelkedésétől szerette volna megvédeni a lakosságot, hiszen az olaj ára a négy hete tartó korrekcióban van. Ez alatt 6-7 százalékot esett, a Brent már 80 dollár alatt jár és a WTI 75 dollárt közelíti. Tehát a benzinárak is csökkennek. A probléma, és amitől a kormány is meg akarta védeni a lakosokat az a forint gyengülése volt. Ilyen nyersolajárak legutóbb szeptember 24-én voltak, akkor azonban a 95-ös benzin 455 forintba került, és nem 480-ba. Nagyon fontos megemlíteni, hogy akkoriban 1 dollár 304 forintot ért szemben a hétfői 328-cal. Most mindenesetre az olajár esik, miközben a forint gyengül.

Forrás

https://www.azenpenzem.hu/cikkek/benzinar-sajat-tuzet-oltogatja-a-kormany/8163/

https://www.reuters.com/markets/europe/hungary-review-fuel-price-cap-february-could-extend-it-orban-2021-11-19/