A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Befejeződött az Északi Áramlat-2 építése
A közlemény szerint Alekszej Miller, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke bejelentette, hogy az Északi Áramlat-2 gázvezeték moszkvai idő szerint reggel 8 óra 45 perckor teljesen elkészült. A projektet irányító Nord Stream 2 AG hétfőn közölte, hogy befejeződött az Északi Áramlat-2 második vezetékének tengeri lefektetése és csak a cső dániai és németországi szakaszának összekapcsolása van hátra – adta hírül a távirati iroda.
A vállalat úgy tervezi, hogy a létesítményt 2021 végéig fogják üzembe helyezni. A Bloomberg amerikai hírügynökség szerdán, meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Gazprom tervei szerint az Északi Áramlat-2 első vezetékén október 1-jén, mindkettőn pedig december 1-jén indul meg a gáz szállítása. Mindemellett a gáznak az európai ellátórendszerbe való eljutása továbbra is Németországtól függ.
A Gazprom korábbi közlés szerint azzal számol, hogy az Északi Áramlat-2 még ebben az évben 5,6 milliárd köbméter gázt fog szállítani. Az Ukrajnát elkerülő, 11 milliárd dolláros beruházás a duplájára, évi 110 milliárd köbméterre növeli a már meglévő Északi Áramlat kapacitását. Ukrajna számára a kulcskérdés, hogy Oroszország milyen útvonalon fogja szállítani a gázt. A Moszkva és Kijev között jelenleg érvényben lévő tranzitmegállapodás 2024-ben jár le. Az ukrán felet megillető tranzitdíj elérheti az évi 3 milliárd dollárt.