Rendkívüli Hírek:

2024 szeptember 13

Állampapír – szórják a milliárdokat a nagy kedvencbe 

Úgy tűnik a lakosság kihasználta a lehetőséget, és az utolsó pillanatokban még bevásárolt a magasabb hozamú Fix Magyar Állampapírból. Augusztus 16-tól ugyanis már új sorozat kapható a FixMÁP-ból. Bár a kamatszinten kívül más nem változott, úgy tűnik a lakosság igyekezett még a régebbi fajtára lecsapni. Az eladások összértéke a 33. héten megközelítette a 70 milliárd forintot. Ami még ennél is nagyobb meglepetés, hogy ennek közel 65 százalékáért az idei év sztárpapírja felelt. A Fix Magyar Állampapírból ugyanis 45 milliárd forintért vásárolt a lakosság.   

Változott a kamat – az emberek megrohamozták az állampapír piacot 

Az új, 2027/Q32 elnevezésű állampapír évente 6,75 százalékos kamatot kínál, szemben az előző sorozat 7 százalékával. Bár a változás csekélynek tűnhet, mégis heves reakciót váltott ki a lakosság körében. A FixMÁP önmagában nagyobb összegben kelt el a múlt héten, mint az összes többi állampapír együttvéve, ami megtörte az elmúlt hetekben megfigyelt trendet. Korábban beszámoltunk arról, hogy az utóbbi időszakban egyik papír sem tudta elérni a PMÁP tavalyi dominanciáját. Mostanra a piac sokszereplőssé vált, és már három különböző papír is jelentős eredményeket mutatott fel. Az elmúlt hetekben a FixMÁP, a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) és a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) uralta a mezőnyt, ám most egyértelműen kirajzolódott az abszolút favorit. A 33. héten látott FixMÁP dominancia már kezdett emlékeztetni minket a tavalyi év PMÁP dominanciájára. Ez viszont várhatóan nem lesz hosszú életű, hiszen augusztus 16-tól már az új sorozat kapható a FixMÁP-ból.  

Lássuk mit vásároltak még a magyarok! 

Az ÁKK adatai szerint a második helyre a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) futott be. A dematerializált változatából 7,8 milliárdért, míg nyomtatott formájából 0,3 milliárdért vettek a magyarok az előző héten. Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) 7,8 milliárd forintos bruttó értékesített mennyiséggel zárta a hetet. Őket követte a postákon kapható Kincstári Takarékjegy (KTJ), melyből szintén figyelemre méltó mennyiség fogyott, összesen 6,2 milliárd forint. A lista alján szerény 2,5 milliárd forinttal ismét a PMÁP tartózkodik. Az aktuális kamatlábakról és futamidőkről a Magyar Állampapír hivatalos weboldalán érdemes tájékozódni. 

Címlapkép forrása: Shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!