2024 május 20

Állampapír – Ömlenek a milliárdok az új papírba

Hatalmas pénzözön öntötte el az állampapír piacot márciusban is, miután újabb PMÁP sorozatok fizettek ki busás kamatot. Múlt héten azonban véget ért a márciusi pénzeső, és az ÁKK közölte a legfrissebb adatokat. Kiderült, hogy a gazdasági bizonytalanságok időszakában a magyarok hova menekítették legszívesebben a pénzüket.

Állampapír – mindenki az új lehetőségbe szórja a pénzt?

A FixMÁP teljesen felborította a piacon uralkodó erőviszonyokat. Az ÁKK által januárban bevezetett új lehetőség – amely 3 év alatt 21 %-ot fizet – több szempontból is jó választás lehet. Bár amíg a tavaly novemberben lezárt inflációkövető prémium állampapír még évi 18-19 százalékos kamattal kecsegtette a lakossági befektetőket, mostanra be kell érnünk 3 év alatt elérhető 21 százalékos hozammal is.

 Úgy tűnik, hogy az idei évben a FixMÁP rendelkezik a legvonzóbb feltételekkel. Fontos megjegyezni azt is, hogy ez a befektetési lehetőség kifejezetten azoknak a lakossági megtakarítóknak szól, akik szeretnék minimalizálni a kockázatot. A gazdasági bizonytalanságok időszakában viszont többszereplőssé vált a hazai állampapírpiac. 

Közölték a legfrissebb számokat, lássuk merre húz a lakosság!

Az ÁKK által közölt 13. heti adatok alapján ismét a FixMÁP lett a nyerő a maga 27,4 milliárd forintos bruttó értékesített mennyiségével. Viszont nem szégyenkezhetnek a dobogó alsóbb fokára felálló állampapírok sem. Az Egyéves Magyar Állampapírból (1MÁP) a múlt héten 19,1 milliárd forintért vásároltak be a befektetők.

A harmadik helyre a régi nagy kedvenc, a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) futott be 13,1 milliárd forintos bruttó értékesített mennyiséggel. Leginkább tehát ez a három papír volt képes versenybe szállni a lakossági megtakarításokért. A Bónusz Magyar Állampapírból (BMÁP) 9,4 milliárdért, a Kincstári Takarékjegyből (KTJ) pedig 6,6 milliárdért értékesítettek az elmúlt héten. Az aktuális kamatlábakról és részletekről a Magyar Állampapír hivatalos weboldalán érdemes tájékozódni.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!