2024 július 18

Görögországban csökkent a munkanélküliségi ráta

Görögországban a munkanélküliségi ráta 10,6 százalékra csökkent májusban az előző havi 10,7 százalék után – derült ki a görög statisztikai hivatal, az ELSTAT honlapján hétfőn közzétett adatokból.

A májusi munkanélküliség 2009 decembere óta a legalacsonyabb volt. Egy évvel ezelőtt, 2023 májusában 11,2 százalékon állt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Görögországban. Májusban a foglalkoztatottak száma éves szinten 53 313-mal, 1,3 százalékkal, csaknem 4 millió 250 ezerre nőtt, havi összevetésben pedig 63 083-mal, 1,5 százalékkal csökkent. A munkanélküliek száma 504 924 volt az év ötödik hónapjában, ami éves szinten 4,1 százalékos, havi szinten 2,2 százalékos csökkenést jelent.

A statisztikai hivatal közleménye szerint a munkaerőpiacon kívüli személyek, azaz azon 75 év alattiak száma, akik nem dolgoznak és nem is keresnek munkát, több mint 3 millió volt. Ez 1,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, azonban 2,4 százalékkal több, mint az előző hónapban, áprilisban. A görög munkanélküliségi ráta a csökkenés ellenére az uniós átlagnál jelentősen magasabb, mérséklése érdekében június közepén Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök bejelentette, hogy mérsékelni fogják a munkáltatók társadalombiztosítási hozzájárulását, hogy ezáltal több embert alkalmazzanak.