2024 április 19

Erőre kapott a dollár – Ez lehet a mélypont?

A dollár, az elmúlt hetek gyengeségének ellenére nem romlik tovább, sőt egyes valuták ellen még erősödik is. Az érdekes mozgásokat leginkább az amerikai makró adatok hajtják, melyekből a héten sem lesz hiány.

Amerikai adatok, erősebb dollár

A dollár erőre kapott előző héten, miután megjelentek az amerikai munkaerőpiaci adatok. A számok kicsit lherogasztották a befektetői kedvet, mivel erősebbre sikerültek a vártnál. Az erős munkaerőpiac pedig infláció ösztönző. Emiatt akár a Fed is folytathatja a kamatpolitikájának erősítését, ami egyértelműen egy negatív esemény lenne a tőzsde számára.

A mozgások azonban nem hatalmasak, hiszen a kereskedők az áprilisi inflációs adatokat várják. A közgazdászok arra számítanak, hogy a széles körben figyelt fogyasztói árindex, amely nem tartalmazza a volatilis élelmiszer- és üzemanyagárakat, 5,5%-kal emelkedik éves szinten, ami enyhe csökkenést jelent az egy hónappal korábbi 5,6%-os növekedéshez képest.

shutterstock

Az amerikai jegybank a széles körű várakozásoknak megfelelően a múlt héten már a tizedik kamatemelését hajtotta végre. Azt is jelezte, hogy júniusban szüneteltetheti szigorító kampányát, bár a döntéshozók igyekeztek hangsúlyozni, hogy egy ilyen lépés a beérkező gazdasági adatoktól függ.

„A nagyobb képet tekintve azonban egyértelműnek tűnik, hogy a szigorúbb amerikai hitelfeltételek csak súlyosbítani fogják a 2023-as amerikai lassulási és dezinflációs folyamatot, és gyanítjuk, hogy rengeteg dolláreladó lesz, ha a következő néhány hétben bármilyen meglepő, 1-2%-os dollárrallyt látunk” – írták az ING elemzői egy jegyzetben.

Dollár és a többi

Az EUR/USD 0,1%-kal 1,0999-re esett, ami még mindig az idei csúcsok közelében van annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank a múlt héten lassította kamatemelései ütemét.

Az eurózóna inflációja idén meredeken lassulni fog – mondta Philip Lane, az EKB vezető közgazdásza hétfőn -, de az árak növekedési lendülete egyelőre magas marad, beleértve az alaptermékek és szolgáltatások esetében is.

„Az EUR/USD számára egyértelműen támogató kamattendenciák mellett idén sokkal alacsonyabb energiaáraknak kell lenniük, amelyek az euró kereskedelmi feltételeinek nagymértékű javulását eredményezték” – tette hozzá az ING.

Az USD/JPY 0,2%-kal 134,77-re esett, a jen árfolyamát kis mértékben segítették a Bank of Japan kormányzójának, Kazuo Uedának a megjegyzései, aki jelezte, hogy a központi bank véget vet a hozamgörbét irányító, dovish politikájának, amint az infláció tartósan veszélyezteti a 2%-os cél elérését.

Az AUD/USD 0,2%-kal 0,6771-re esett, míg az USD/CNY 0,2%-kal 6,9241-re emelkedett, miután az adatok azt mutatták, hogy a kínai import a vártnál jobban csökkent áprilisban, az export pedig az előző hónaphoz képest lassabban nőtt, ami a világ második legnagyobb gazdaságának törékeny fellendülésére utal.

Forint

A forint erősen 340 alatt tartja a dollárt, jelenleg is 338-on mozog az árfolyam. Az OTP elemzője előző héten érdekes képet festett az árfolyamról. Szerinte ” A forint erő kezd alábbhagyni, és hamarosan korrigálhat felfele az árfolyam, ha törik a meghatározó csökkenő trend.”.

Azonban „A 343 alatt egy hosszú távú emelkedő trendvonal számít erős támasznak, így lefele korlátos a mozgástér. Hamarosan kiderül, hogy ez képes lesz e visszafordtani az árfolyamot, vagy megtörik és további új mélypontokat láthatunk.”.

Jelenleg az árfolyam nem mozdult el szignifikánsan egyik irányba sem. Látható, hogy a piac kivár, így érdemes figyelni a hamarosan megjelenő adatokra.

Forrás: investing.com, otpbank.hu

Képek forrása: shutterstock

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!