Csak mélyült a lakhatási válság a rendszerváltás óta
| Az elemzés rámutat, a lakhatási szegénység nemhogy nem csökkent érdemben a rendszerváltás óta, hanem a több tucat lakáspolitikai intézkedés ellenére még tovább növekedtek az egyenlőtlenségek, mélyült a lakhatási válság, a lakáspolitika pedig csak veszített a közpolitikai súlyából. Ráadásul vannak olyan negatív tendenciák, amelyek harminc éve változatlanul jellemzik a magyarországi lakáspolitikát. A lakhatás megfizethetőbbé tétele és a lakhatás ügyének megfelelő súllyal való kezelése érdekében a tanulmány számos javaslatot megfogalmaz. 1990-ben 2-3 millió embert érintett a lakhatási szegénység valamilyen formája, ez a szám pedig máig nem csökkent érdemben. A rendszerváltás óta eltelt három évtized lakáspolitikáját a fejezet szerzői, Czirfusz Márton és Jelinek Csaba (Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont) öt korszakra bontva elemezték a válságok és felívelések szabdalta gazdasági, ingatlanpiaci ciklusok fordulópontjaihoz kapcsolódóan, amelyek nem feltétlenül estek egybe az egyes kormányciklusokkal.  A lakásépítések száma Magyarországon a lakáspolitika egyes korszakaiban.(Link a beágyazható verzióhoz) |
| A vizsgált időszakok alapján egyrészt megállapítható, hogy a korábbi évtizedekhez, illetve társadalmi jelentőségéhez képest a lakáspolitika sokat veszített (köz)politikai súlyából, és ezzel párhuzamosan egy töredezett, többféle logika által megtépázott beavatkozási területté vált, amely nem képes érdemben reagálni a különböző társadalmi csoportok – és különösen a szegények – lakásproblémáira. Másrészt, ennek következtében a lakhatás területén is tovább növekedtek az egyenlőtlenségek; a lakhatási válság a rendszerváltás óta elmélyült. Harmadrészt, ennek a negatív folyamatnak a legfőbb oka – a lakhatás kérdésének politikai és közigazgatási értelemben történő háttérbe szorítása mellett – a magántulajdonhoz jutás túlzott támogatása, a köztulajdonú és kollaboratív lakhatási formák súlyos alulfinanszírozottsága, továbbá a lakáspolitikai beavatkozások jelentős részének a tehetősebbekre való célzása. Bár a lakhatás területén számtalan közpolitikai változás történt az elmúlt három évtizedben, ez a három tulajdonság meglepő változatlansággal jellemzi a jelenkori Magyarország lakáspolitikáját. Lakáspolitikai logikák és a lakásügy helye a kormányzatban A rendszerváltás óta a lakásügy sosem kapott súlyának megfelelő képviseletet a kormányzaton belül. Minisztériumi helyének mozgásával párhuzamosan a mindenkori kormányzatok lakáspolitikai beavatkozásaiban négyfajta – önkormányzati, pénzügyi, építésügyi és szociális vagy családpolitikai – megközelítés keveredett, változó hangsúlyokkal. A legmagasabb szintű kormányzati képviseletet 2002-2004 között a lakásügyi kormánymegbízott jelentette; lakásügyi államtitkár soha nem volt, a lakásügy pedig csak a vizsgált időszak harmadában kapott önálló minisztériumi főosztályi képviseletet.  A lakáspolitikai logikák változása a kormányzati szinten. (Link a beágyazható verzióhoz)Jelenleg a lakáspolitikai kérdések a Pénzügyminisztérium Makrogazdasági Főosztályához tartoznak, azaz a lakásügynek jelenleg minisztériumi osztályszinten sincs önálló képviselete, illetve a lakásügy pénzügyi logikája a meghatározó. A lakásüggyel foglalkozó kormányzati apparátus mindemellett kis méretű, így sem érdemi lakáspolitikai tervezés, sem a lakáspolitikai rendszer működtetése nem kivitelezhető.Az elmúlt harminc évben egyik kormánynak sem volt elfogadott, átfogó lakáspolitikai alapdokumentuma, ennek hiányában nincs is mihez mérni a lakáspolitikai eszközök hatásosságát. A lakáspolitika egyedüli „sikerkritériuma” az volt, hogy minél több pénzt költsön el a kormány lakástámogatási célra. Azonban az, hogy ezek a források hogyan hasznosulnak vagy elérik-e a lakásszegénységben élőket, nem merült fel megfontolandó szempontként. Ezért a Habitat és a lakhatással foglalkozó szakmai szervezetek évek óta hangsúlyozzák, hosszú távú, átfogó kormányzati lakáspolitikai koncepcióra van szükség, valamint elengedhetetlen a lakásügy önálló képviselete kormányzati szinten: a lakáspolitikának legyen önálló államtitkára, aki érdemi módon és átfogó szemléletben képes alakítani a lakáspolitikát. Lakáscélú költségvetési kiadások és a fontosabb lakáspolitikai eszközök A tárgyalt időszakban több tucat kisebb-nagyobb lakáspolitikai eszközt vezettek be a mindenkori kormányok, ezek közül a tanulmány a felhasznált közpénzek és az elért emberek száma szerint minden jelentős eszközt sorra vesz. Azonban mivel az átfogó lakáspolitikai adatszolgáltatás a rendszerváltást követően végig hiányzott, így nem tudjuk, hogy az állam pontosan mennyit költ az állampolgárok lakhatásának biztosítására vagy segítésére. Ahogy arról is kevés lényegi információval rendelkezünk, hogy a lakáspolitikai eszközök érdemben hozzájárultak-e a lakhatási szegénység mérsékléséhez, vagy célzottabban érték-e el a támogatásra rászoruló társadalmi csoportokat. Az azonban mindenképp világosan látszik, hogy a kormányzat költségvetési kiadásaiban a szociálisan nem célzott kiadások aránya összességében legalább kétharmad volt az elmúlt három évtizedben. 1990 után az állam jelentősen csökkentette a lakhatás finanszírozására szánt forrásokat, a megmaradt források pedig a közösségi tulajdonú bérlakásállomány fejlesztése helyett döntően a magántulajdonhoz jutást támogatták.  A legfontosabb lakáspolitikai eszközök elérése és éves költségvetési kiadása az adott eszköz „csúcsévében”. (Link a beágyazható verzióhoz)A mindenkori kormányok elsősorban a „Lakástámogatások” költségvetési cím alá sorolják be a lakhatási támogatásnak szánt kiadásokat. A „Lakástámogatások” három csúcsa elsősorban a rendszerváltás előtti szociálpolitikai kedvezménynek (szocpol – 1990), a jelzáloghitelek kamattámogatásának (2000-es évek közepe), illetve a családi otthonteremtési kedvezménynek (CSOK) és a lakás-takarékpénztári támogatásoknak (a 2010-es évek második felétől) köszönhető. Ezek a támogatások elsősorban a háztartások lakásvásárlását és lakásépítését, azaz a magántulajdonú lakhatást támogatták. Mindegyikre jellemző, hogy nem rászorultsági alapon járnak; sőt, a társadalom alsó osztályai számára kevésbé elérhetők. A „Lakástámogatások” cím költségvetési kiadásai (milliárd Ft, 1990–2025), 2020-as árakon.(Link a beágyazható verzióhoz)Mivel a lakásügy különböző minisztériumok között szétszórva helyezkedik el, lakhatási célú kiadások különböző minisztériumi (és nem minisztériumi) fejezetekben is találhatóak. Azaz a kormányoknak a „Lakástámogatások” soron túl is vannak jelentős, lakhatási célokat szolgáló kiadásaik. Ezek többé-kevésbé a költségvetési és zárszámadási törvényekből, illetve néhány más forrásból (pl. KSH kiadványok) összesíthetőek, azonban a tisztánlátást akadályozza, hogy ezek csak azokat kiadásokat tartalmazzák, amit a költségvetés és a kormány látni és láttatni enged; számos lakhatást is szolgáló eszköz rejtve marad. Így csak a hosszabb tendenciák és a belső arányok érzékeltetésére van lehetőség. A kormányzat lakhatási célú kiadásai (1990–2022), 2020-as árakon. (Link a beágyazható verzióhoz)Ezért a jövőben mindenképp szükség lenne arra, hogy a lakástámogatási eszközök legyenek kiszámíthatóak, a jogszabályok ne változzanak három-négyhavonta. A lakástámogatási eszközökhöz tartozzon átfogó és nyilvános monitoringrendszer, illetve működésüket rendszeresen értékelje független hatásvizsgálat. Továbbá a köztulajdonú lakásvagyont bővíteni kell, ezzel párhuzamosan a magántulajdont támogató források jelentős csökkentésére van szükség.A lakhatás megfizethetősége Megfizethetőnek számít a lakhatás, ha a háztartások egy „társadalmi szinten elfogadható” lakás költségeit ki tudják fizetni. Az azonban, hogy mit tart a magyar társadalom „elfogadható” lakhatásnak (pl. komfortosság, túlzsúfoltság terén), három évtized alatt sokat változhat. Ezért a tanulmány az alábbi hat szempont szerint vizsgálta a lakhatás megfizethetőségének alakulását: Kiknek és mennyire megfizethető a lakásvásárlás?Megfizethetőek-e a lakhatási költségek a háztartások számára?Kiket és milyen mértékben érint az energiaszegénység?Mekkorák a lakbérek a magánpiacon és az önkormányzati tulajdonú bérlakásokban?Mekkora a háztartások eladósodottsága a lakhatás terén?Hány kilakoltatás történt?E sokszempontú vizsgálatra azért is szükség van, mert az elemzés például rámutat, hogy az elmúlt három évtizedben a válságidőszakokban javult a lakásvásárlás megfizethetősége, a felívelő időszakokban viszont romlott. Ez azonban nem jár feltétlenül együtt a lakhatási szegénység csökkenésével, hiszen a válságidőszakokban a reáljövedelmek csökkennek, emiatt kevesebb háztartás kezd lakásvásárlásba, hiába javul elméletileg a lakhatás megfizethetősége. Továbbá az átlagjövedelmek és az átlagárak viszonya sem képezi le a jellemzően az átlagosnál alacsonyabb jövedelmű, lakhatási szegénységben élők problémáit. Ráadásul a kormányzatok éppen a prosperáló időszakokban fordítottak több pénzt a lakásvásárlás támogatására, ami a források rossz hasznosulására utal. Hasonló a helyzet a lakásépítések és a megfizethetőség viszonyával. Az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején az újlakásépítések megduplázódtak, a lakásvásárlások száma emelkedett, bővültek a lakástámogatások, miközben a megfizethetőség romlott. Azaz alacsonyabb lakásárakat és a megfizethetőbb lakhatást kizárólag lakásépítésekkel nem lehet elérni. Közép- és hosszú távon a lakások tulajdonviszonyainak jelenlegi arányait is radikálisan módosítani kell ahhoz, hogy a köztulajdonban lévő és nonprofit bérlakásszektor érdemi bővítésével hosszú távú megoldások születhessenek a lakhatási szegénység tartós mérséklésére. Szintén érdemes kiemelni az energiaszegénység kezelését, illetve a hosszú távú megoldások hiányát e területen. A háztartási energiaárak a fogyasztói áraknál és a jövedelmeknél is meredekebben emelkedtek a rendszerváltást követően. Erre válaszként a mindenkori kormányok az egyszerűbb, rövid távú és rövid távon politikai haszonnal kecsegtető energiaárakba való beavatkozást részesítették előnyben a hosszabb távon energiamegtakarítást jelentő programokkal szemben. Az első, kifejezetten a rezsiköltségeket mérséklő kísérleti beavatkozás az 1995/1996-os fűtési szezonban zajlott. 2003 után bevezették a lakossági gázár-kompenzációt, ami több módosítás után, 2011-ben szűnt meg. A máig tartó rezsicsökkentést 2013-ban vezették be, melynek hatására egyes energiaszegénységi mutatók széles körében javultak. Azonban ez az eszköz ilyen formában nem fenntartható; az európai uniós és Magyarország által is vállalt klímacélokkal összeegyeztethetetlen. Ezért a háztartási energia megfizethetőségének hosszú távú biztosítására van szükség. A lakóingatlanok korszerűsítése, illetve energiahatékonyságuk növelése érdekében szociálisan célzott megoldásokat kell bevezetni, hogy azokat is elérjék ezek az intézkedések, akiknek ehhez nem áll rendelkezésükre megfelelő önerő. Hogyan tovább? Az elemzés a Habitat for Humanity Magyarország idén tizedik alkalommal kiadott Éves lakhatási jelentésének harmadik, egyben utolsó fejezete. „Az eddigi jelentések elsősorban az előző év lakhatással kapcsolatos szakpolitikai és megfizethetőségi fejleményeit értékelték. A jubileumi kiadás és a Habitat magyarországi fennállásának idei, 25. évfordulója azonban kiváló alkalmat adnak a távlati visszatekintésre, valamint a lakhatás ügyével kapcsolatos szakpolitikák, intézkedések és erőfeszítésék értékelésére. Így a jövő lakáspolitikáját ezekre a tapasztalatokra és tanulságokra alapozva tudjuk felépíteni.” – mondta el Szegfalvi Zsolt, a Habitat ügyvezető igazgatója, és hozzátette – „Ezt a célt nemcsak a mostani, hanem a jelentés októberben publikált és a civil lakhatási mozgalom történetét áttekintő fejezete is szolgálja” Ezért a 2021. november 9-én tartott bemutató eseményen hat lakhatással foglalkozó szakértőt kért fel a Habitat, hogy az elmúlt három évtizedet értékelve – a szerzők következtetései és javaslatai mellett – ők is fogalmazzanak meg ajánlásokat a jövő lakáspolitikájának különböző területeire vonatkozóan. Hegedüs József (Városkutatás Kft.) és Kováts Bence (Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont) a lakhatás strukturális, makro szintű kérdéseit tárgyalta, Szatmári Andrea (Utcajogász) az önkormányzati bérlakások kiadásáról, illetve ennek jogi hátteréről beszélt, László Johanna (Esély Labor Egyesület, Habitat) a szociális munkások perspektíváját mutatta be, Kovács Vera (Utcáról Lakásba! Egyesület) a szociális lakásügynökségek szerepét hangsúlyozta, Feldmár Nóra (Habitat) pedig az energiaszegénység csökkentésére tett javaslatokat. A Lakhatási közpolitikák és a lakhatás megfizethetősége az elmúlt három évtizedben c. fejezet teljes terjedelmében innen letölthető, kivonata pedig ide kattintva olvasható el. |
Legnézettebb Tartalmak
Amerika
arany
belföld
biden
Blue chip
BUX
BÉT
DAX
dmker
Dow
elemzés
elnökválasztás
ENEFI
Európa
forint
FTSE
Gazdaság
hírlevél
korlátozások
koronavírus
közgyűlés
külföld
magyar
magyarország
Megakrán
MOL
Nasdaq
Nemzetközi
olaj
OTP
Prémium
reggeli
Richter
részvény
S&P500
Small és mid-cap
technikai elemzés
tesla
Trump
tőzsde
usa
vakcina
xtend
Zwack
összefoglaló
