2025 március 25

Készpénzt vagy bírság – Új szintre lép az ATM-háború, nincs több kibúvó a bankoknak

Országos ATM-offenzíva indul. Több ezer új bankautomatát telepítenének Magyarországon, a Revolutnak és a Wise-nak is be kellene szállnia – üzeni a bankszövetség. A kormány és a bankszektor közös célja, hogy minden kétezer fő feletti településen elérhető legyen legalább egy bankautomata. A Magyar Bankszövetség szerint a hazai bankok mellett a fintech szolgáltatók, például a Revolut és a Wise részvétele is szükséges.

Országos ATM-hálózat kiépítéséről egyeztetett a Bankszövetség és a kormány

Az országos ATM-hálózat bővítéséről és a pénzügyi hozzáférés javításáról tárgyalt hétfőn Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Magyar Bankszövetség vezetőivel. A megbeszélés középpontjában az a cél állt, hogy az ország minden részén, különösen vidéken biztosított legyen az alapszintű készpénzfelvételi lehetőség – jelentette meg a közleményében a hírt a Magyar Bankszövetség.

A fintech cégeket is bevonnák a projektbe

A Bankszövetség közleménye szerint a banki szereplők egyértelműen kérték, hogy a határon átnyúló, fintech alapú szolgáltatók is vállaljanak részt az ATM-hálózat bővítésében. Ez többek között olyan szolgáltatókat érint, mint a Revolut vagy a Wise, amelyek egyre jelentősebb szerepet töltenek be a magyar pénzügyi piacon – különösen a fiatalabb generáció körében –, ugyanakkor fizikai infrastruktúrával nem járulnak hozzá a pénzügyi szolgáltatásokhoz.

Kétezer új ATM beruházásának költsége akár 16 milliárd is lehet

A jegybank legfrissebb adatai szerint jelenleg mintegy 5140 ATM működik az országban, ebből körülbelül 4400 banki üzemeltetésű. Ahhoz, hogy minden magyarországi településen elérhető legyen legalább egy készpénzkiadó automata, további 2000 ATM telepítése válna szükségessé.

A projekt költségei tetemesek: már a kezdeti beruházás 12-16 milliárd forintra tehető, ha az egyszerűbb, olcsóbb típusokat választják a bankok. Ehhez jönnek a folyamatos karbantartási, üzemeltetési és készpénzlogisztikai kiadások, különösen azokban a régiókban, ahol a piaci alapú telepítés eddig nem volt gazdaságos.

Első körben azokat a településeket célozza a program, ahol nincs ATM, de a lakosság száma meghaladja a kétezer főt, és az önkormányzat vállalja a hely biztosítását. A Bankszövetség szerint ugyanakkor a sikeres megvalósításhoz rugalmas kormányzati szabályozásra is szükség van, különösen a részletszabályokat illetően.

Szigorúbb szabályozás is életbe lépet

Az ATM-telepítési kötelezettséggel párhuzamosan komoly szankciókat helyezett kilátásba a kormány. Az a pénzintézet, amely megszüntetné a már meglévő bankautomatáját vagy visszavonná a készpénzfelvételi lehetőséget egy bankfiókjában, 2 és 200 millió forint közötti büntetést kockáztat.

Az ATM-hálózat bővítése nem csupán technikai, hanem társadalmi jelentőségű kérdés is. A Bankszövetség és a kormány egyetértenek abban, hogy a pénzügyi esélyegyenlőség erősítése fontos. Különösen a vidéki lakosság körében alapvető, hogy mindenki számára elérhető legyen a lakhelyén a készpénzfelvétel.

Címlapkép: Unsplash