2024 október 04

Stabilizálódik a globális autóipar, de lassú a fellendülés

A nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett átfogó szektorelemzésében közölte: várakozása szerint a gyártók által kiszállított autók száma 2020 egészében 19 százalékkal 73 millióra csökken, 2021-ben azonban 80 millióra nő. A Moody’s adatai alapján az idei év első felében az autógyárak által világszerte kiszállított járművek száma 27 százalékkal zuhant éves összevetésben, de a cég szerint a visszaesés már elérte mélypontját.

A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a 2007-2009 közötti világgazdasági pénzügyi válság idején a globális autóeladások ennél jóval kisebb mértékben, 11 százalékkal csökkentek és már 2010-ben rekordszintre lendültek vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkal súlyosabb válságot okozott az autóiparban, mint a több mint egy évtizeddel ezelőtti recesszió. A Moody’s szerint ráadásul a szektor fellendülésének üteme ezúttal elmarad az akkori válság utáni kilábalásétól: a ház azzal számol, hogy a 2021-re várt erős fellendülés után 2023-ig lassul az értékesítések növekedése, és valószínűtlen, hogy a 2018-2019-es eladási számokat – vagyis az évi 95 millió körüli globális járműértékesítést – 2025 előtt ismét el lehetne érni.

A hitelminősítő keddi előrejelzése szerint Kína, a világ legnagyobb autópiaca szenvedi meg a legkevésbé az autóipari visszaesést: a Moody’s a kínai autóértékesítés 7 százalékos csökkenését valószínűsíti 2020 egészére. A cég Észak-Amerikában ugyanakkor az autóeladások 25 százalékos idei zuhanására számít, és azt jósolja, hogy ezen a piacon öt évbe vagy akár ennél is hosszabb időbe telik majd, mire az éves értékesítés visszatér a járvány okozta visszaesés előtti szintekre. A Moody’s Európában is 25 százalékos autóeladási visszaesést vár 2020 egészére, figyelembe véve, hogy az év első felében 38 százalékkal zuhant az Európában forgalomba helyezett új autók száma, és azóta mutatkozik valamelyes fellendülés.

A hitelminősítő várakozása szerint az európai piacon legalább három évig eltart a tavalyi értékesítési mennyiség újbóli elérése. A Moody’s előrejelzése szerint az európai piacok közül Spanyolországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában esik vissza a legmeredekebben az idei autóértékesítés. A hitelminősítő kiemeli, hogy a nagy-britanniai helyzetet súlyosbítja a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) kísérő bizonytalanság is. A brit autópiacon kialakult különösen súlyos helyzetre szakmai szervezetek is felhívták a figyelmet. A brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) adatai szerint áprilisban, a nagy-britanniai koronavírus-járvány tetőzésének idején mindössze 197 személygépkocsi készült Nagy-Britanniában, 99,7 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi azonos hónapban.

Az SMMT azzal számol, hogy az idén 400 ezerrel kevesebb autó készül Nagy-Britanniában a januári alapeseti előrejelzésben valószínűsített 1,27 milliónál, és ez a termelői árak szintjén 12,5 milliárd font (ötezermilliárd forint) bevételkiesést okoz 2020-ban a brit autóiparnak.