Szülőkre, testvérekre, családtagokra, barátokra. Kimegyünk a temetőkbe, gyertyát gyújtunk, rendszerint szomorúan gondolunk a fejfák alatt nyugvó hozzátartozóinkra.

Majdnem ezer éve van ez így. A halottak napja keresztény ünnep. Szent Odilo 1030 körül vezette be a cluny apátságban a halottakról megemlékezés napját. Ezt vette át az egyház később. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, és a 14. században vált hivatalossá. A katolikusok november 2-án tartják, Mindenszentek napját követően, a bizánci szertartásban a pünkösd előtti szombaton. Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bűnökért a lélek a purgatóriumban bűnhődik és üdvözülését meggyorsíthatja, ha az élők könyörögnek érte.

Születés és halál, örök körforgás. És egyben véget nem érő üzlet azoknak a vállalkozásoknak, amelyek arra szakosodtak, hogy kiszolgálják a szeretteiknek emléket állítani akarók kívánságait. A temetkezés Magyarországon sem olcsó. Létezik azonban nem rég óta a szociális temetés, amely valódi díjmentességet biztosít, a hozzátartozóknak nem kell anyagi terhet vállalniuk, az állam ingyenesen szolgáltatja a temetéshez szükséges kellékeket és átvállalja a gyászolók jelentős költségeit. A családtagok közreműködnek a temetésen.

A temetőkben sok különös sír tanúskodik az emberek furcsa gondolkozásáról. Olyanról is a többi között, amely jelentősen eltér a szokásostól. Az ausztriai Wolfgangsee partján létezik egy kis falú, Strobl, amelynek temetőjében számos sír fejfája a település lakosainak hivatását, a halászatot, a hajózást jelképezi, láthatunk ott vitorlást, vasmacskát ábrázoló fejfákat.

Nem is olyan rég internetes kampány segítette megvalósítani egy kilencéves német kisfiú utolsó kívánságát. Röviddel a halála előtt Jens Pascal azt kérte az édesanyjától, hogy olyan sírkövet állítsanak neki, amely tükrözi szenvedélyét: azt a csapatot, amely alig néhány nappal a fiú májusban bekövetkezett halála előtt bajnoki címet nyert a Bundesligában. Jelentős vitát váltott ki, hogy a helyi templom sírkertjében nem akarták engedélyezni a focilabdát ábrázoló fejfát. Végül kompromisszum született. A megállapodás értelmében a labdát ábrázoló szobor nem a sír tetején, hanem a földön kapott helyet és keresztény szimbólum is rákerült a síremlékre.

Halottak napja, az elhunyt lelkek ünnepe. Mi magyarok rendszerint szomorkodunk ilyenkor. Ám nem is oly távol tőlünk, mondhatnánk a szomszédságunkban, Romániában, a Máramaros megyei kis faluban, Szaploncán van egy kis temető, amely vidám temetőként vált híressé. A nyolcszáznál is több fakeresztet 1935-től 1977-es haláláig Stan Ioan Pătraș fafaragó, később tanítványa, Dumitru Pop-Tincu készítette tölgyfából és festette ki élénk színű, főleg kék olajfestékkel. Nyelvjárásias-archaizáló, gyakran humoros sírfelirataik a halállal megbékélt elhunytak képzelt monológjai.

Toader Dumitru vagyok én,/ Mindig büszke, nagylegény,/ Amíg éltem, ezt szerettem:/ Jányokat s a muzsikát/ A bort meg a pálinkát./ A jányok is jöttek nyomban,/mikor rájuk kacsintottam./ Aki iszik s mulatozik,/ Életbe nem unatkozik./ 71 évet így éltem,/ míg e világból kiléptem – áll az egyik fejfán.