A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Elhúzott Európa a magyar piac mellett
Csak a BUX maradt le
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 47,54 pontos csökkenéssel, 35 856,68 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,13 százalékkal gyengült.
A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,46 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,22 százalék emelkedéssel kezdett. Londonban 0,26 százalékkal, Frankfurtban 0,24 százalékkal, Párizsban 0,29 százalékkal emelkedett az árfolyamindex. Madrid 0,10 százalék, Milánó 0,16 százalék nyereséggel kezdett.
Kereskednél a Forexen vagy CFD-kkel? Nem kell hozzá más, mint egy Forex számla egy megbízható brókercégnél!
Európában pesszimista a hangulat
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: a szerdai kereskedést enyhe pozitív tartományban kezdheti a BUX, a nap folyamán az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ülése előtti találgatások befolyásolják majd a kereskedést. Lényeges hír a vezető részvényekről nem érkezett – tette hozzá.
A vezető elemző szerint az európai hangulatot követi a BUX a héten. A keddi kereskedésben élesen szétvált az európai és a tengeren túli hangulat, mely utóbbit már a kedvező gyorsjelentések határozzák meg.
Hozzátette: ezzel szemben Európát inkább a pesszimizmus jellemzi, az erős euró kételyeket ébreszt a gazdasági fellendülés tarthatóságával kapcsolatban, a befektetők pedig kivárnak a csütörtöki EKB ülés előtt. A hamarosan megkezdődő magyar gyorsjelentési szezon a forgalmat is viszonylag alacsonyan tartja a magyar blue chipekben.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint enyhén optimista a hangulat, stagnálás, iránykeresés valószínű a magyar piacon. Makroadatok közül kiemelte, hogy az amerikai lakáspiac, illetve az euró és dollár árfolyam befolyásolhatja érdemben az európai piacok mozgását.
Innen indultak az indexek
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 236,43 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 35 904,22 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest.
Kedden a főbb európai tőzsdeindexek nagy veszteséggel zártak. A pán-európai Stoxx 600 index 1,11 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index szintén 1,11 százalékkal gyengült, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,07 százalékkal végzett lejjebb.
A frankfurti DAX index 157 ponttal, 1,25 százalékkal esett 12 430 pontra, a londoni FTSE-100 index 14 ponttal, 0,19 százalékkal gyengült és 7390 ponton állt meg, Párizsban pedig 57 pontos, 1,09 százalékos eséssel zárt a CAC-40 index 5173 ponton. Madridban 1,19 százalék, Milánóban 0,59 százalék volt az indexcsökkenés.
Hogy állt a többi piac?
Az amerikai piacok vegyes indexekkel fejezték be a keddi globális tőzsdei kereskedést, és az ázsiai tőzsdék is vegyes, túlnyomórészt emelkedő indexekkel indították el a szerdait. A Nasdaq Composite index New Yorkban rekordon zárt és már a nyolcadik egymást követő napot fejezte be pozitív eredménnyel, ami 2015 februárja óta a leghosszabb nyereséges szakasza.
Az amerikai és ázsiai piacokon a második negyedéves amerikai tőzsdei eredmény-beszámoló szezon legfrissebb adatai fordították el a befektetők figyelmét a Trump-adminisztráció egészségbiztosítási törvénytervezetének kudarcáról, ami Európában még a mélybe küldte az árfolyamindexeket.
Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával Sanghaj 0,7 százalék, Hongkong 0,5 százalék, Tajvan 0,1 százalék nyereséget mutatott, a szöuli index szinte változatlanul, Tokió pedig 0,02 százalékkal mínuszban állt.