2024 március 28

NAV: szerda éjfélig nyújtható be az szja-bevallás

Szerda éjfélig tolta ki ismételt hosszabbítással a személyi jövedelemadó (szja) bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezés beadási határidejét az adóhatóság kedden.

Az szja-bevallás és az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatok benyújtási határideje – amelyet hétfőről először keddre módosítottak – most már május 24., vagyis szerda éjfél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint. Az adóhatóság arról is rendelkezett, hogy a Központi Azonosítási Ügynök technikai hibája miatt május 23-án éjfélig szankciómentesen nyújtható be számos más nyomtatvány, amelyek beadási határideje május 22., azaz hétfő volt. „Bízunk benne, hogy a meghosszabbított határidő minden érintettnek lehetőséget ad arra, hogy a bevallásait beadja és valamennyi rendelkezni kívánó támogatni tudja az általa kiválasztott civil szervezetet, technikai számos vallási közösséget, vagy a Nemzeti Tehetség Programot” – írták a közleményben. A NAV Infóvonala, a 1819-es hívószám kérdés esetén készséggel áll az ügyfelek rendelkezésére – tették hozzá.

Borítókép forrása: Shutterstock