2024 december 21

Ennyi magyar tesz félre havi rendszerességgel a nyugdíjas éveire

A magyarok 39 százaléka saját bevallása szerint odafigyel, hogy havi rendszerességgel tegyen félre valamennyit nyugdíjas éveire. Derült ki a Generali Biztosító legfrissebb reprezentatív kutatásából, amelynek megállapításairól hétfőn tájékoztatták az MTI-t.

A társaság közleménye szerint a nyugdíjtakarékossággal kapcsolatos tudatosság némileg csökkenő tendenciát mutat az elmúlt években. De ez nagy valószínűséggel nem a tájékozottság és elkötelezettség hiányára, hanem az anyagi lehetőségek bizonytalanságára utal.

Nyugdíjas évekre készülve

A közlemény idézte Schaub Erikát, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagját. Rámutatott: a megkérdezettek szerint érdemes mihamarabb elkezdeni a felkészülést a későbbi anyagi biztonságuk érdekében, és ezt már a 18-29 korosztály is így gondolja. A felmérés szerint a 18-65 év közötti magyarok átlagosan 30 ezer forintot tudnak félretenni havonta. Habár ők maguk is úgy vélik, hogy ennek csaknem háromszorosát kellene megtakarítaniuk ahhoz, hogy biztonságban tudhassák magukat idős korukban.

Ennyi magyar tesz félre havi rendszerességgel a nyugdíjas éveire

A legjobb helyzetben a fővárosban élő, magasabb iskolai végzettséggel rendelkező, 40 év alattiak vannak, többnyire ők tudnak havi 50 ezer forintot meghaladó összeget elkülöníteni jövőjükre. A Generali az egyik legnagyobb globális biztosító és alapkezelő vállalat. A vállalatcsoport 50 országban működik, teljes díjbevétele 2021-ben 75,8 milliárd eurót tett ki. A Generali Csoport világszerte közel 75 ezer munkavállalót alkalmaz, és 67 millió ügyfelet szolgál ki.

Borítókép forrása: Shutterstock