2024 október 08

Az EU elvetette az elektromos autókra kivetett vámok elkerülésére irányuló kínai javaslatokat

Brüsszel, 2024. szeptember 12., csütörtök (MTI) – Az Európai Bizottság elutasította Kína minimumárakra vagy mennyiségi korlátokra tett javaslatait az elektromos járművek (EV) Európai Unióba történő behozatalánál – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Bizottság illetékes szóvivője.
Olof Gill elmondta, hogy a testület megvizsgálta, hogy e kötelezettségvállalásokat hatékonyan nyomon lehetne-e követni, és azt, hogy az ajánlatok megszüntetnék-e az EU által túlzottnak tartott kínai állami támogatások jelentette előnyöket. Jóllehet a szóvivő hangsúlyozta, hogy a javaslatok tartalma bizalmas, leszögezte: azok egyike sem felelt meg a feltételeknek. „Nyitottak vagyunk mindazonáltal a tárgyalásokra” – tette hozzá, aláhúzva, hogy „minden, Kína részéről érkező ajánlatnak összhangban kell lennie a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vonatkozó jogszabályaival és érintenie kell a támogatások ügyét is”. Elmondta azt is, hogy szeptember 19-én Valdis Dombrovskis, az EU kereskedelempolitikáért felelős biztosa Brüsszelben egyeztet Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszterrel.

A kínai villanyautó-gyártók állami támogatások révén szerzett versenyelőnyét az EU ideiglenes büntetővámokkal csökkenti. Kérdésre a szóvivő kitért az Ukrajna által szankcionált Lukoil orosz olajvállalat ügyére is, leszögezve, hogy a bizottság szorosan figyelemmel követi az olajszállítások ügyét és folyamatos kapcsolatban áll Szlovákiával és Magyarországgal, valamint Ukrajnával és Horvátországgal is. Azt mondta, arra a következtetésre jutottak, hogy az olajellátás biztonsága nincs veszélyben. „Ukrajna megerősítette, hogy a Lukoil az egyetlen, büntetőintézkedéssel sújtott vállalat, az olajszállítók pedig folytathatják tevékenységüket ukrán területen” – jelentette ki Gill, hozzátéve: „nem a Lukoil Magyarország és Szlovákia egyetlen olajszállítója”.