A horvát kormány véleményére vár a Mol
A Mol reméli, hogy Ivan Vrodljak, a horvát kormány gazdasági minisztere elmondja, mi a horvát kormány álláspontja az INA Felügyelő Bizottságának az INA vállalatirányításáról szóló javaslatával kapcsolatban – nyilatkozta Dominic Köfner, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója a tárgyalások előtt pénteken, Zágrábban.
A magyar olajvállalat emellett más fontos ügyekben is választ vár a horvát féltől.
„Szeretnénk azt is hallani a minisztertől, hogy a horvát kormánynak valóban előfeltétele-e az, hogy a Mol nem konszolidáltnak tüntesse fel az INA-t pénzügyi jelentéseiben” – mondta a kommunikációs igazgató.
A Mol a tárgyaláson ki szeretné használni az alkalmat arra is, hogy végre részletesen tárgyaljanak a felek „üzleti ügyekről”.
Ivan Vrodljak korábbi ígéretei alapján a magyar olajvállalatot érdekli az is, hogy a horvát miniszternek pontosan milyen javaslatai vannak a horvátországi szabályozási környezet változásával, illetve javításával kapcsolatban – mondta Dominic Köfner.
A magyar olajvállalatnak 49,07 százalékos, míg a horvát államnak 44,84 százalékos részesedése van az INA-ban, az irányítási jog a Molé. A felek közötti tárgyalások tavaly szeptemberben kezdődtek.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]