9600 állja az OTP útját – technikai elemzés
15 perces
Nem adta meg magát a 9600 forintos ellenállási zóna az OTP árfolyamánál, érdemben nem sikerült a fölé kapaszkodás után elrugaszkodni a szinttől. Az erőtlenségnek végül némi napon belüli gyengülés, majd 9590 forintos zárás lett a vége. Az erőtlenség persze talán erős kifejezés, a papír továbbra is 10 éves lokális csúcsához tapad 9600-nál, komolyabb támaszszintet hosszú napok óta nem érintett. Egy kis emelkedő háromszög alakult ki a július második hetében látott leszúrás óta, ebből az alakzatból még nem választott irányt az árfolyam. 9600-ból érkező kitöréssel felfelé nyílhat 300 forintos tér is akár, míg letöréssel a 9400-as támasz felé lehet gyengülni.
Támasz: 9400
Ellenállás: 9600
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nem tudott elrugaszkodni 9600-tól a bankpapír, ehhez az ékből érkező kitörésre is szükség lett volna, az alacsony forgalom mellett azonban ez aligha meglepő. A vételi erő hiánya 9600 alatt tartotta az árfolyamot, az érkező doji gyertya pedig bizonytalanságot jelez a folytatásra nézve. A 9600-ból kitörés valóban nem egyszerű feladat, az indikátorok is elvesztették az eddigi halovány bullish jelzést, egy lefordulás pedig 9400-hoz érkező visszatesztet hozhat. Nem ideálisak tehát jelenleg a feltételek egy kitöréshez, érdemes óvatosan kezelni a vételeket a lokális csúcson.
Támasz: 9400
Ellenállás: 9600
Heti
Forgalom nélkül, de összességében megerősítette a 9400-as ellenállás átlépését az OTP árfolyama a hetes grafikonon. A kilátások továbbra is erősen pozitívak, ahogy emelkedünk az emelkedő csatornában, az új lokális csúccsal pedig további tér nyílhat meg felfelé. Az MACD és az RSI is erősen pozitív jelzésben, nem láthatjuk jelenleg a momentum egyértelmű kifulladását a hetes grafikonon. Ha rövidtávon sem jelent tartósan problémát 9600, akkor a csatornában várhatunk tovább emelkedést.
Támasz: 9400
Ellenállás: 10000