2024 december 21

Kínai tőzsdén a vizsla

A Hungarian Vizsla Inu nevű magyar kriptovaluta augusztus végén jelent meg első nemzetközi kriptotőzsdéjén, a Hotbiten. A listázás eredménye az árfolyam háromszoros emelkedése lett, a sikert pedig most újabb mérföldkő követi: a kínai piac felé nyit a HVI csapata.

Szeptember 6-án hétfőn az XT.COM nevű kínai kriptotőzsdén is megjelent a Hungarian Vizsla Inu. Az XT a világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, napi forgalma több mint 200 milliárd forint, ami háromszor nagyobb a Hotbitnél.

„Hatalmas elismerés számunkra, hogy néhány hét leforgása alatt két nemzetközi kirptotőzsde szakértői is úgy döntöttek, listázzák a vizslát. Nagy lehetőségként tekintünk arra, hogy immár a kínai XT-n is elérhetőek vagyunk, mindez hatalmas növekedési potenciált rejt magában” – mondta a Hungarian Vizsla Inu egyik alapítója, Gülsen Péter.

Ahogyan Pétertől megtudtuk, a legnépszerűbb magyar kriptovaluta hamarosan egy újabb nemzetközi tőzsdére is felkerül. A következő listázás az IndoEx-en várható, ami méreteiben tizenháromszor akkora forgalommal rendelkezik mint a Hotbit és a világ Top 10 kriptótőzsdéjébe jutásáért versenyez. Napi forgalma több mint 700 milliárd forint, ami 1000 token helyett alig 70 listázott valuta közt oszlik el. Itt Vizsla Token (HVI)-BTC (Bitcoin) és HVI-USDT (Dollár kriptó) párokkal lehet majd kereskedni szeptember 20-ától.