2024 december 22

Tovább lazít az EKB!

Ma tartotta kamatdöntő ülését az eurózóna monetáris politikájáért felelős Európai Központi Bank (EKB). Feszes várakozások előzték meg a döntést, illetve az azt követő sajtótájékoztatót is, hiszen a vírusválság gazdasági hatásai miatt kiemelten fontos a befektetők számára, hogy hogyan ösztönzi a gazdaságot a jegybank. A piaci várakozás a kamat helybenhagyása volt, de nagyon feszülten várták a tőzsdék, hogy milyen kommentárokat fűzhet ehhez Christine Lagarde, a központi bank elnöke.

Keretbővítés és kilátások

Végül valóban szinten tartották a kamatot a monetáris döntéshozók, és kilátásba helyezték, hogy a 2 %-os inflációs szint eléréséig várhatóan nem is lesz más döntése az EKB-nak. Ami még érdekesebb azonban az, hogy az EKB kitolja az eszközvásárlási programját, aminek köszönhetően 500 milliárdnyi további állampapírt lesz képes felvásárolni a eurózóna jegybankja. Ha ez nem volna elég, a hosszú lejáratú kezdvezményes hitelprogramot is meghosszabbították a mai döntések értelmében. Lagarde emellett sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítése céljából az EKB folytatni fogja a laza monetáris politikáját, amíg csak az szükséges a helyreálláshoz.

Koronavírus: 750 milliárd eurós EKB-program | Euronews
EKB elnök: további lazítás (www.euronews.com)

A hírre eleinte kisebb eséssel reagáltak a tőzsdék, ami furcsa lehet az újabb jegybanki pénzinjekció tükrében. Ugyanakkor az EKB visszavágta a növekedési kilátásokat a jövő évre nézve az előző üléséhez képest, ami mindenképpen figyelmeztető jelként hathat. A kérdés tehát újra a jól megszokott: a negatív gazdasági hatásokra történő nagy mértékű jegybanki beavatkozás jó, vagy rossz hír kell legyen a piacok számára? A német DAX index a hír megjelenése óta végül mégis erősödni tudott, bár nem számottevő mértékben, és ez igaz a döntés pillanatában még nem is nyitva lévő amerikai tőzsdékre is. A továbbiakban érdemes lesz figyelni a piaci reakciókra, előfordult ugyanis a múltban is többször, hogy napokig meghatározta az irányt egy-egy nagyobb volumenű jegybanki akció, vagy bejelentés.

www.reuters.com www.cnbc.com www.vg.hu