2024 december 22

Hogy áll most a magyar járványhelyzet?

Nagy általánosságban elmondható az, hogy amihez hozzászoktunk, azzal már kevésbé foglalkozunk. A koronavírus járvánnyal kapcsolatban is így van; amennyire nem rezonálunk már arra, hogy fel kell venni a maszkot egy üzletben, annyira nem rezonálnak már a tőzsdék a különböző fertőzöttségi vagy halálozási mutatókra. Pedig tavasszal néha még az olasz halálozási adatok is mozgatták a tőzsdéket látszólag önmagukban. Mindez a második hullámra gyakorlatilag teljesen elmúlt, Magyarországon pedig még inkább. Ironikus módon azóta szárnyal a BUX (egyébként lassan kicsit megdöbbentő ütemben), amióta a vírushelyzet hazánkban igen rosszra fordult. Ennek oka lehet, hogy a közelgő vakcina miatt már nem téma annyira, hogy jelenleg mi a helyzet, inkább az oltásra koncentrálunk. Attól pedig a tőzsdék jelenleg azonnali és teljes megoldást várnak a problémára.

www.wordometer.com

Ahogy azonban láthatjuk, a helyzet azért nem annyira rózsás a halálozások tekintetében például. Bár a halálozási adatok becslések szerint a körülbelül 10 nappal követik a fertőzési szintet, azért például a mai sajnálatos 187 új elhunyt azt mutatja, hogy 10 nappal ezelőtt még biztosan nem lassult a járvány. A fertőzöttségi adatokat a tesztelés korlátozott kapacitása és jelentős ingadozása miatt nem érdemes néznünk ugyanakkor. Az biztos, hogy mivel a kormány is érzékeli a helyzet súlyosságát, a korlátozó intézkedések minimum január 11-ig hatályban maradnak, ez alól esetleg Szenteste lehet kivétel, erről hétfőn döntenek.

Orbán Viktor miniszterelnök mindeközben újabb gazdaságvédelmi intézkedések bejelentését tervezi. Szokásos pénteki rádióinterjújában közölte, hogy már dolgoznak a szakemberek az újabb gazdaságsegítő lépéseken, így januártól azok életbe is képesek lépni. A miniszterelnök arról is tájékoztatott, hogy december végén 35 ezer oltás érkezhet hazánkba; először az egészségügyi dolgozók átoltása valósul meg, ingyenesen, de önkéntes alapon. Ezután az Operatív Törzs dönt a további oltási sorrendről.

www.wordometer.com www.koronavirus.gov.hu www.mti.hu