2024 december 04

Hétvégi összefoglaló

A hétvégén természetesen továbbra is figyelni kellett a koronavírussal kapcsolatos adatok alakulására. Azt láthatjuk, hogy vannak térségek, ahol lassul a járvány és már az enyhítésének bevezetése van napirenden, ugyanakkor van, ahol még mindig felfutóban van a vírus terjedése. Előbbire jó példa a Magyarország által gyakran követett Ausztria is. Magyarországon sajnos újbóli rekordokat döntött a járvány, szombatra virradóra 192 halálesetet kellett regisztrálniuk a hatóságoknak. Ez vasárnap némileg csökkent, azonban a tendencia továbbra is erősen növekvő. Nagy-Britanniában ugyanakkor már a folyó héten elkezdhetik az oltást, ezzel jelentős előnyben vannak a legtöbb országhoz képest. Mindez arra jó lehet, hogy tapasztalatokat láthatunk elég nagy mintán az oltás hatásairól, illetve sikerességéről. Arról megoszlanak a vélemények, hogy ilyen körülmények között mennyire lehet a karácsonyi ünnepeket megélni, illetve szilveszteri összejöveteleket tartani. A magyar kormány várhatóan ma dönt erről, illetve ma érkezik a bejelentés is.

A Brexit-tárgyalások közben már a sokadik forduló után sem értek eredményt az előző héten, ugyanakkor Boris Johnson megállapodott az EU-s vezetőkkel, hogy folytatják a tárgyalásokat a következőkben is. A tőzsdék egyébként egyre kevésbé reagálnak az ezzel kapcsolatos hírekre, úgy tűnik, hogy kimenetelek helyett már inkább maga a bizonytalanság árazódott be a hosszúra nyúló folyamat során.

Boris Johnson chosen as new UK leader, now faces Brexit test
Boris Johnson angol kormányfő (www.apnews.com)

A határidős indexek alapján mérsékelt eséssel nyithatnak a tőzsdék, ez azonban jelenleg egy néhány tized százalékos csökkenésnek felel csak meg. A magyar tőzsde szempontjából érdemes lesz figyelni a kormány bejelentésére a korlátozások kapcsán, hátha többet megtudhatunk a várható jövőről ezzel kapcsolatban az ünnepeken kívül is.

www.reuters.com www.cnbc.com www.koronavirus.gov.hu