2024 december 21

Hétvégi összefoglaló

Az elmúlt hétvégén is a tőzsdéket érintő két legfontosabb téma körül zajlott a közbeszéd, a koronavírus válság és az amerikai elnökválasztás állt a hírek fókuszában.

A Reuters információ szerint már 53 millió amerikai leadta a voksát előzetesen az amerikai elnökválasztásokon. Szakértők szerint leginkább a demokraták magas részvételét jelzi a kimagasló szám, illetve rámutat arra, hogy az amerikaiak igyekeznek elkerülni a zsúfolt szavazóhelyiségeket november 3-án. Közben a közvéleménykutatások továbbra is masszív előnyt mérnek Joe Bidennek, a fivethirtyeight.com előrejelzései alapján 100 lehetséges scnenárióból 87-ben az ex-alelnök nyeri a választást. Fontos azonban ismét jelezni, hogy az államok szerinti szavazás miatt nehezebben megjósolható az amerikai elnökválasztás eredménye, mint például egy európai választásé.

Eközben a koronavírus válság tombolása felerősödött a világon, Európában sorra döntenek az újabb korlátozó intézkedésekről. Vészhelyzetet hirdettek ki Spanyolországban, kitolják a vészhelyzet időtartamát Csehországban, illetve Olaszországban döntöttek az edzőtermek és mozik zárásáról, valamint a vendéglátó egységek rövidített nyitvatartásáról. Az Egyesült Államokban mindeközben a hétvégén naponta 80 ezer feletti esetszámot rögzítettek. Magyarországon a vasárnap reggeli adat különösen nyugtalanító, egyetlen nap alatt 3149 új esetet rögzítettek, ez egyértelműen magasan a legtöbb eddig; tavasszal több hónap kellett ahhoz, hogy ennyi esetet regisztráljanak. A 35 napi halott pedig jelzi, hogy tartósan magasan áll a napi halálozások száma is hazánkban. Újabb, gazdaságot érintő korlátozásokról egyelőre nincs hír, ugyanakkor a maszkviselés szabályai szigorodnak.

A határidős indexek alapján az európai tőzsdék jelentős eséssel nyithatnak, de az amerikai részvényindexek határidős árfolyamai is lejjebb kerültek a hajnali nyitásuk óta.