2024 december 21

Hétvégi események és a várható nyitás

A hétvégén nem meglepő módon az elnökválasztással és a koronavírussal kapcsolatos események kerültek a címoldalakra. Tekintsük át röviden ezeket a fejleményeket, különösen abból a szempontból, hogy milyen nyitóértékeket idéznek elő a mai napra a határidős részvényindexek állása alapján!

Tegnap valamilyen szinten megtörtént az, amire aligha lehetett számítani: Trump lényegében elismerte, hogy elveszítette a választást Joe Bidennel szemben, mondván, hogy elcsalták a választást. Bár jogi procedúrákra valószínűleg ugyanúgy kell számítani, illetve Trump szerint továbbra is igazságtalanul nyer csak a demokrata jelölt, ez mégis előrelépés a korábbiakhoz képest. Közben kiderült, hogy a megválasztott elnök és alelnöke a hétfői nap folyamán fog beszélni gazdasági terveiről.

A koronavírus válság kapcsán sajnos túl sok pozitív hír nem látott napvilágot; a Magyarország szempontjából kiemelten követett Ausztriában keddtől egész napos kijárási tilalmat vezetnek be, bezár minden, ami nem létfontosságú. Ez gyakorlatilag már a tavaszi szigor, bár vélhetően nem kell olyan sokáig fenntartani ezeket az intézkedéseket, mint az első hullám idején. Magyarország tekintetében közben napok óta 100 felett a halálozások napi száma, a fertőzöttek számában tapasztalhattunk egy enyhe, nem szignifikáns csökkenést. Ez azonban még nem az intézkedések hatása, azok ugyanis a bevezetésüktől számítva 2-4 héttel lesznek láthatóak a számokban.

A fenti események hatására (néhol ellenére) a határidős indexek jelentős emelkedést vetítenek előre, a tőzsdeindexek tehát tovább folytatják az elnökválasztás óta tapasztalt töretlen szárnyalásukat. A DAX index várhatóan 13200 felett fog nyitni, míg az S&P500 határidős árfolyama 3610 felett található jelenleg. Mindezek alapján a BUX esetében is pozitív nyitás valószínűsíthető.

www.reuters.com www.cnbc.com www.koronavirus.gov.hu