2024 október 05

Bezzeg a románok ,,feszt” vásárolnak

t.Romániában a nyers adatok szerint 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezt közölte pénteken az országos statisztikai intézet (INS).

Az első negyedévi növekedés még 5,2 százalékos volt, majd április végéig 3,4, május végéig pedig 3,3 százalékra lassult. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint az idén az első hat hónapban 2,9 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben. A nyers adatok szerint a növekedés főleg az élelmiszer-, ital- és dohánytermék-forgalmazás 4,4 százalékos emelkedésének köszönhető. A nem élelmiszerek értékesítési volumene 4,2 százalékkal nőtt. Az üzemanyag-eladásé 1,8 százalékkal csökkent az előző év első hat hónapjához képest. Júniusban a román kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint 1,5, míg a naptárhatással kiigazított érték szerint 2 százalékkal nőtt. A tavaly júniusi szinthez viszonyítva – ismertette a távirati iroda.

Az idei év májusához képest viszont a nyers adatok szerint 2,8 százalékkal, a szezonális és naptárhatás figyelembevételével pedig 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene júniusban. A belföldi fogyasztás alakulását jelző kiskereskedelmi forgalom tavaly 4,4 százalékkal nőtt Romániában éves összevetésben. 2021-ben a bővülés üteme 10,1 százalék volt, míg 2020-ban 2,2 százalék.