2024 december 22

Romlott a német kis- és középvállalati szektor üzleti hangulata

Jelentősen romlott az üzleti hangulat a német kis- és középvállalatok körében a magas energiaköltségek és az emelkedő nyersanyagárak miatt a Creditreform hitelügynökség 1200 cég körében végzett, szerdán közzétett felmérése alapján.
A mostani felmérésben minden negyedik válaszadó, a megkérdezettek 25,2 százaléka jelezte, hogy forgalmának a visszaesésére számít, szemben az egy évvel korábbi felmérés 9,1 százalékával. Minden harmadik válaszadó számít jelenleg alacsonyabb nyereségre, míg egy évvel ezelőtt csak minden hetedik számolt nyeresége csökkenésével. Emellett csökkent a beruházásokat és munkaerő-felvételt tervező vállalatok aránya is. „A válságjelek már félreérthetetlenek” – írja a Creditreform jelentése. „A Covid-időszakot követő rövid gazdasági fellendülés valószínűleg nem volt elég ahhoz, hogy visszaállítsa a cégek tőketartalékát és kompenzálja a saját tőke arányának akkori csökkentését” – mondta Patrick-Ludwig Hantzsch, a Creditreform szakértője. Megfogalmazása szerint a kkv-szektor csaknem három éve „példátlan helyzetben van”.