2024 április 17

Az orosz olaj ársapkája

A G7 pénzügyminiszterei évente többször találkoznak, hogy megvitassák a gazdaságpolitika kérdéseit. Pénteken az orosz olajjal kapcsolatos kérdéseket vetették fel találkozójukon. Hangsúlyozták, hogy álláspontjuk szerint továbbra is erősen elítélik az oroszok cselekedeteit, amelyek globális gazdasági zavarokat okoznak és veszélyeztetik az energia- és élelmiszerellátás biztonságát. Tervük, hogy korlátozzák az orosz olaj világpiaci árát. Ahhoz, hogy a terv hatékony legyen, más országoknak is részt kell venniük benne, különösen az olyan nagy nemzeteknek, mint India és Kína, illetve Oroszország számos legfontosabb ügyfelének is. A csoport sürgősen lépéseket akar tenni a terv elindításában, azonban egyes elemzők szerint ez bár példátlan lépés lenne, többen óvatosságra intenek, nehogy visszaüssön a hatás. Láthattuk, hogy a szankciókat bevezető nyugat mekkora szenvedést okozott saját magának. Bár több szakértő szerint a szankcióknak ez várható hatása volt, hogy most Európa szenved később viszont Oroszország. Egy újabb hasonló csapást nem bírnának már el a nyugati országok. Volt olyan nemzetközi rendszer, amelyek célja egy nemzet olajexportjának megakadályozása, de a mostanihoz hasonlóra még soha nem volt kísérlet.

(www.shutterstock.com)

Miért érné meg az oroszoknak ilyen áron eladni?

Az orosz olajat kedvezménnyel vásárolnák fel az országok, hogy megakadályozzák Moszkva nyereségét. A csoport célja, hogy az árat a termelési költségek felett tartaná, hogy ezzel ösztönözze az oroszok exportját. „Nem hiszem, hogy a kínaiak, az indiaiak vagy a törökök csatlakoznának a G7 terveihez, hiszen ezek az országok nem csatlakoztak az Oroszországot az ukrán háború miatt büntető nyugati szankciókhoz sem,” mondta el véleményét John Kilduff, az Again Capital partnere. Oroszország miniszterelnök-helyettese, Alekszandr Novak már csütörtökön figyelmeztetett, hogy Moszkva nem ad el kőolajtermékeket azoknak az országoknak, amelyek ársapkát vezetnek be. Pénteken meg is ugrottak az árak. A Brent újra elérte a 95 dollárt, azonban a kereskedési időszak végére a gyarapodás nagy részét el is veszítette. A hetet 93 dolláron kezdi, míg a WTI jóval alacsonyabban, 87 dollár körül vág bele az újabb hétbe, de már a kereskedési időszak elején több, mint 2 százalékos pluszban voltak.

Forrás: aljazeera.com

Címlapkép: Shutterstock