2024 április 20

Az amerikai tőzsdére lépés után, Kína korlátozza a Didi-t

Ahogy arról már szerdán beszámoltunk, tőzsdére lépett a kínai Uber-ként aposztrofált Didi. Önmagában ez nem menne szenzációszámba, azonban érdekesség, hogy az IPO-ra az NYSE-n került sor. Külföldi cégek tekintetében, ilyen méretű részvénykibocsátásra egyébként, 2014 óta nem volt példa. Mozgalmas napokon van túl a vállalat, mert épphogy tőzsdére lépett, máris óriási szankcionálás lebeghet a cég szemei előtt. Ezen dolgok egyaránt érinthetik az anyaországnak számító kínai, és a terjeszkedésre kijelölt amerikai piacot is. 

Letiltott alkalmazás 

A kínai Cyberspace Administration (CAC) bejelentette, hogy a Didi-nek el kell távolítania a szoftverét az alkalmazásboltból. Ezzel óriási veszteség érheti a céget, amely a bevételeikre is kihathat. A piaci részesedésük épp Kínában a legmagasabb, így a bevételeik gerincét is innen képezik. A dolog mindössze 2 nappal azután történt, hogy a CAC vizsgálatot rendelt el a Didi ellen. Az alapvetően monopóliumellenes felülvizsgálatnak mondott folyamat mögött az is állhat, hogy a vállalat nagy meglepetésre nem a hazai, vagy a hong kong-i tőzsdén debütált. 

Más kérdés, hogy a vizsgálat középpontjában az adatbiztonság volt. A kínai vezetés egyre nagyobb hangsúlyt fektet e tekintetben azon vállalatokra, amelyeket az amerikai tőzsdéken jegyeznek be. Így lehet, hogy a szankció mögött, valójában komoly adatvédelmi aggályok állhatnak. Ezt alátámasztani látszik az a tény is, hogy sok más kínai vállalathoz hasonlóan, az Egyesült Államokban is vizsgálat elé nézhetnek. 

Nem csak a Didi érintett 

A big data gyűjtésben, ezúttal nem csak a Didi volt érintett. A CAC másik két, amerikai tőzsdén bejegyzett cégre is kiterjesztette a szankcionálást. Így járhat a Didi-hez hasonlóan a Full Truck Alliance és a Kanzhun is. Előbbi vállalatot június 22-én, míg utóbbit június 11-én jegyezték be amerikai tőzsdéken. Az ügy ezáltal tovább bonyolódhat, de sajnos a kínai kommunista párt által irányított CAC folyamatai sem átláthatóak kívülről. Így egyelőre marad a találgatás és a spekuláció is, de az bizonyos, hogy a tőzsdéken lesz nyoma a szabályozások belengetésének.