Tegnap hivatalosan is megtörtént a korábban bejelentett 3:1 arányú részvényfelaprózás, a Tesla enyhe mínuszban zárta a splitet követő első kereskedési napot.

A Tesla korábban bejelentett 3:1 arányú részvényfelaprózása hivatalosan is megtörtént tegnap. A Tesla utoljára 2020 augusztusában hajtott végre 5:1 arányú részvény felaprózást, a stock split nagyban hozzájárult, hogy a részvényárfolyam több mint nyolcszorosára emelkedett abban az évben.

A remények szerint most is pozitív hatással lesz az árfolyamra a részvényfelaprózás. Elon Musk vezérigazgató korábban elmondta, hogy ez a második stock split 2 éven belül, a részvényfelaprózás magasabb rugalmasságot biztosít, valamint toborzási eszközként is szolgál, hiszen az új befektetők szívesebben vásárolnak „alacsonyabb” árfolyamok mellett.

A közelmúltban több nagyvállalat hozott a Teslához hasonló döntést, például az Amazon és az Alphabet részvényeit is felaprózták. Az idei évre jellemző piaci körülmények közepette az Amazon részvényei több mint 10 százalékot estek a részvényfelaprózás bejelentése és hatályba lépése között, míg az Alphabet részvényei 21 százalékot zuhantak a két esemény között.

Az Elon Musk vezette Tesla 12 százalékot esett március vége óta, amikor először beharangozták az újabb részvényfelaprózás lehetőségét. Ez igencsak elmarad a 2020-as teljesítménytől, akkor közel 60 százalékot rallyzott a részvény a felaprózás bejelentése és a tényleges végbemenetel között.

(www.shutterstock.com)

A csütörtöki tőzsdenyitást követően 2 százalékos pluszba fordult a papír, ezt követően azonban negatív tartományba bukott. A felaprózást követő első kereskedési napot 0.35 százalékos csökkenést követően 296.07 dolláron zárta a Tesla. Idén 15.95 százalékkal csökkent az EV gyártó részvényeinek értéke. 2016 óta nem volt példa arra, hogy mínuszban zárta volna az évet a Tesla, a befektetők reményei szerint végül idén is sikerülni fog pluszban zárni.

A május 24-ei mélypontjáról több mint 40 százalékot rallyzott az árfolyam, azonban a közelmúltban erős ellenállásokba ütközött az árfolyam. A piacokkal összhangban várható volt a korrekció a Tesla árfolyamában is. A technológiai részvények teljesítménye nagyban fog múlni az általános piaci hangulattól. A tőkepiaci szereplők fókusza Jerome Powellre szegeződik. A Fed elnöke pénteken fog beszédet tartani, a piacok jelenleg ezt próbálják fairül beárazni. Az előzetes elemzői várakozások szerint Powell továbbra is az agresszív kamatemelés mellett fog felszólalni az inflációs letörésének érdekében, noha ez a gazdasági növekedés visszaesésével járhat.

(www.tradingview.com)

A Tesla részvényfelaprózását követően a Nasdaq 100 komponensei közül immáron csak 8 részvényt jegyeznek 500 dolláros árfolyam fölött. Az eladási hullámok és a részvényfelaprózások közepette az év elején látott szintek felére csökkent ez a szám. Alacsonyabb árfolyamok mellett aktívabb a kisbefektetői réteg jelenléte.

(www.bloomberg.com)

Borítókép forrása: www.shutterstock.com