2024 március 28

De Apu, mi az a monetáris transzmisszió?

Mióta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fokozott tempóban folytatja a monetáris szigorítást, egyre gyakrabban előkerül a monetáris transzmisszió fogalma és annak jelentősége. Nincs is ez ok nélkül, ugyanis kifejezetten fontos tényezőről beszélünk a jegybanki politika hatékonyságával összefüggésben.

Hatást gyakorolni

A modern piacgazdaságokban a jegybankok kiemelt szereppel bírnak. Monetáris politikájukkal ugyanis befolyásolhatják a kamatkörnyezetet, ezen keresztül pedig az inflációt és a gazdaság kibocsátását is. Ahogyan azt az utóbbi hónapokban láthattuk, a nagy jegybankoknak és az MNB-nek is az a legfőbb célja, hogy elérje az árstabilitást, azaz letörje végre a rég nem látott inflációs nyomást.

Az infláció leküzdése most az elsődleges jegybanki cél (www.shutterstock.com)

Erre a legjobb esélye úgy van egy központi banknak, hogyha szigorítja a monetáris politikai kondíciókat – szűkíti a pénzkínálatot, befejezi eszközvásárlási programjait, vagy pedig kamatot emel. Utóbbi a leginkább használt és mindig elérhető megoldás, ennek köszönhetően emelkedett Magyarországon is 1 % alatti szintekről 13 %-ra a jegybanki alapkamat. Bár a kamatemelés biztosan kifejti makrogazdasági hatását, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen mértékben tudja azt megtenni.

3 csatorna

És ezt hívjuk monetáris transzmissziónak – azaz azt, hogy a jegybanki intézkedések milyen mértékig képesek kifejteni hatásukat. Alapvetően 3 fő csatornát azonosíthatunk. A kamatcsatorna a leginkább egyértelmű – ha a központi bank kamatemelései, vagy csökkentései megjelennek a piacon, akkor erősnek bizonyult a transzmisszió. Beszélhetünk eszközár csatornáról is, amelybe tartozik többek között az árfolyamcsatorna, ekkor az a kérdés, hogy a forint árfolyamát hogyan befolyásolta az MNB egy lépése. Végül pedig a hitelcsatornát érdemes megemlíteni, hiszen a monetáris kondíciók határozzák meg a pénz árát, azaz a hitelpiac kamatait is. Ha mindezeken a csatornákon érdemeben átjutott a jegybank szándéka, akkor hatékony monetáris politikáról beszélhetünk.