2024 május 07

Szárnyal a forint, távol került a mélypont

Ahogyan délelőtti cikkünkben is jeleztük, nagyon fontos nap a mai a forint számára. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanács ugyanis ma tartotta kamatdöntő ülését, amelynek mind a tartalmi, mind a kommunikációs része jelentős üzeneteket hordoz a piaci szereplők számára. A jegybank minden várakozást felülmúló mértékben emelte a nem irányadónak számító alapkamatot, ezzel megszűnik a kettős kamatrendszer. A forint jelentős erősödéssel reagált eddig az MNB lépésére és kommunikációjára.

185 bázispontos emelés

A múlt hónapban éppen az alapkamat emelésének a lassulása volt megfigyelhető, akkor ugyanis a Monetáris Tanács az előző 100 bázispontos emelésekhez képest csupán 50 bázisponttal emelt a kamatszinten. Azóta viszont sok víz lefolyt a Dunán, pláne, ami a magyar fizetőeszköz árfolyamát illeti. A forint ugyanis új történelmi mélypontra esett, és nem is távolodott el a 400 forint körüli szintektől az euróval szemben. Ráadásul azóta ismerjük a májusi inflációs adatot is, a 10,4 %-os éves alapú pénzromlás szinte beláthatatlan távolságra van a jegybanki céltól.

Nagyot emelt az MNB az alapkamaton, erősödésnek is indult a forint

Benne volt tehát a levegőben, hogy az MNB igyekszik pozitív meglepetéssel és üzenettel megnyugtatni a piaci kedélyeket, valamint erőteljesen fellépni továbbra is az inflációs nyomás legyőzése érdekében. Így a forint árfolyama is némi erősödést mutatott a hétfő délelőtti újabb történelmi mélyponthoz képest. A 185 bázispontos emelés azonban senki által nem várt mértékű, ezzel az eddig lemaradó alapkamat meg is előzte az irányadó rátának számító egyhetes betéti tender kamatszintjét.

Mindent az infláció ellen

A döntés utáni háttérbeszélgetésen Virág Barnabás, az MNB alelnöke újra megerősítette, hogy a jegybank mindent megtesz az infláció leküzdése érdekében. A mai döntéssel összeolvad az egyhetes betéti tender kamatrátája és az alapkamat, így biztosra vehető, hogy csütörtökön 50 bázisponttal előbbi is 7,75 %-ra emelkedik. A jegybankár szerint az infláció ősszel tetőzhet, és csak 2024-re érheti el a célként kitűzött 3 %-os szintet – indokolt tehát a további határozott szigorítás.

Fontos üzenet a devizapiacnak, hogy az MNB nemcsak negyedév végén, hanem negyedév közben is beavatkozhat a swappiacon, ezzel elejét véve a forint számára sokszor negatív piaci turbulenciáknak. Az eszköz ehhez a rendkívüli swaptender lesz, amellyel júliustól találkozhat a piac. Virág Barnabás jelezte azt is, hogy az infláció elleni küzdelem minden szegmense, így a pénzpiac (azaz a forintárfolyam) is fontos. A fiskális politikára térve a jegybank alelnöke a költségvetési egyensúly helyreállására, valamint az uniós pénzekkel kapcsolatos tárgyalások sikerének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Forrás:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220628/virag-barnabas-bejelentette-osszeolvad-az-egyhetes-beteti-kamat-es-az-alapkamat-553081