A BÉT-en jegyzett Prémium kategóriás részvények túl nyomó többsége gyengén teljesített a múlt héten, azonban akadtak köztük bombaformában lévők is.

A pénteki kereskedési nap során (és a múlt hét során is) vegyesen teljesített a magyar tőzsde, míg a BUX index enyhe, 0.09 százalékos pluszban zárt, addig a BUMIX index -0.58 százalékos esést szenvedett el pénteken. Egyébként mindkét index jó formában van, a BUX index 2021-ben 24.57 százalékos pluszban van, míg a BUMIX index idén 20 százalékkal erősödött. A Budapesti Értéktőzsdén 21 darab Prémium kategóriás részvényt jegyeznek, ebből a múlt hét során mindössze 6 darab tudott emelkedni.

A Prémium kategóriába a likvidebb, szélesebb befektetői körrel rendelkező társaságok részvénysorozatai tartoznak.

Vegyesen teljesített a prémium kategória a múlt hét során, negatív hozamot mutatott fel többek között a 4iG, az Akko, az Alteo, az Any, az Appeninn, a Cig Pannónia, a Masterplast, az Opus, az OTP és a Waberer’s is.

Mely vállalatok részvényei teljesítettek jól a múlt héten?

Bombaformában van az AutoWallis, a gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel foglalkozó AutoWallis csoport részvényei 6.2 százalékos pluszban zárták a hetet, miután az OTP legfrissebb elemzéséből kiderült, hogy az OTP elemzője vételre ajánlja az AutoWallis-t, jelentős felértékelődési potenciált lát a papírban. A részvény a múlt heti jó teljesítményének köszönhetően idén már 41.2 százalékos pluszban van.

Szárnyalt a múlt héten a BIF is, a Budapesti Ingatlan részvényei 5.83 százalékkal emelkedtek, azonban Budapest ingatlanpiacának meghatározó szereplőjének részvényei idén még így is -7 százalékos mínuszban vannak.

Jól teljesített a blue-chip MOL is a múlt héten, a multinacionális olaj- és gázipari vállalat részvényei 1.66 százalékos pluszban zárták a hetet, ezzel az idei esztendőben 11.2 százalékkal, az elmúlt 52 hét alatt pedig 50.4 százalékkal nőtt a MOL részvények értéke.

A MOL mellett a Richter is jó hetet tudhat maga mögött, 1.27 százalékos pluszt mutatott fel. A Richter az elmúlt 3 hónap alatt 7 százalékkal, idén pedig 17.7 százalékkal tudott erősödni.

A több mint egy évszázados autóipari tapasztalattal rendelkező Rába 1.29 százalékos pluszban zárta a hetet, ezzel idén 4.7 százalékos pluszban van a papír. Érdemes megemlíteni, hogy a Rába árfolyama az elmúlt egy év során több mint 96 százalékkal emelkedett.

A magyar szeszesital-gyártó, a Zwack enyhe pluszban zárta a hetet, amivel jobban teljesített a hét során, mint a Prémium kategória sok más szereplője. A Zwack 0.6 százalékkal emelkedett a múlt héten, az év egészére vetítve azonban még mindig mínuszban van a papír.

A hét kérdése, hogy vajon továbbra is hasonlóan vegyesen teljesítenek-e a magyar tőzsdén jegyzett Prémium kategóriás részvények, vagy a hét végére már több vállalat tud pozitív hozamokat felmutatni.