2024 december 21

Vasárnapi tükör 2022 április 3. – Minden jól alakult

A forgalom 121,08 milliárd forint volt az előző heti 92,09 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte: pénteken a nap nagy részében enyhén pozitív volt a nemzetközi befektetői hangulat Európában, amely hatott a BÉT-re is, így az OTP és a Richter emelkedésének köszönhetően a BUX-index pluszban tudott zárni. A befektetők egész héten az orosz-ukrán egyeztetéseket figyelték: az Ukrajnából érkező pozitív hírek hatására emelkedett kedden 5,41 százalékkal a BUX-index, miután Oroszország védelmi miniszter-helyettese kijelentette, hogy Moszkva úgy döntött, csökkenti katonai tevékenységét Kijev közelében. Szerdán és csütörtökön azonban az elért növekedés nagy részét vissza is korrigálta a magyar piac, előbb 1,75 százalékkal, majd 2,54 százalékkal csökkent, az eredmények a nemzetközi hangulat romlásával magyarázhatóak. Arra is kitértek, hogy a vasárnapi országgyűlési választások eredménye a jövő héten főként a forint piacára lesz hatással.

A héten 4,57 százalékkal az OTP érte el a legnagyobb erősödést 80,87 milliárd forintos forgalom mellett, a papír 12 235 forinton fejezte be a kereskedést pénteken.

A Mol 3,49 százalékkal erősödött 25,34 milliárd forintos forgalomban, a részvény pénteken 2908 forinton zárt.

A Magyar Telekom árfolyama 0,74 százalékkal nőtt, 406 forinton zárta a hetet, forgalma 848,53 millió forint volt.

A Richter jegyzése a héten 2,18 százalékkal csökkent, a részvény 7180 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 11 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4229,64 ponton zárt a héten, ami 103,05 ponttal, 2,50 százalékkal magasabb az előző hetinél.