2025 augusztus 02

Tőzsdenyitás Augusztus 1. – A BUX pirosban, az OTP, Mol és Richter esésben, a Telekom pluszban

 Gyengüléssel kezdődött a kereskedés pénteken a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX  több mint 200 pontot esett és 100 907, 67 pontnál állt az első óra végén. A vezető részvények közül az OTP, Mol és Richter mínuszban kezdett. A Telekom viszont emelkedéssel indította a napot. A forgalom 987 milliónál jár az első óra végén. Hogy indul az augusztus a BUX-nak?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,25 pontos emelkedéssel, 101 244,77 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest alig változott. Az index a nyitást követően több mint 200 pontot esett  és az első óra végén 100 907,67 ponton áll. Az OTP 0,14 százalékkal esett. A Mol is tovább gyengült és 0,79 százalékkal esett az első óra végére. A Telekom részvényei viszont 0,11 százalékkal emelkedett. A Richter az előző napi erősödést követően eséssel kezdte a napot. A forgalom az első óra végén 987 milliónál jár. A csütörtök esti zárás emelkedő hangulata eltűnt a piacról.

A részvények árfolyama péntek reggeli kezdésnél

A BUX csökkenéssel kezdte a pénteki napot.  A vezető részvények többsége gynegüléssel kezdtett kivétel a Telekom.

OTP: 28 460 Ft  -0,14 százalékkal gyengült a részvény árfolyama.

Mol: 3 026 Ft,  -0,79 százalékkal esett az olajvállalat papírja a kezdést követő órában.

Magyar Telekom:  1 744 Ft,  +0,11  százalékkal emelkedett az árfolyam az első órában.

Richter:  Az árfolyam 10 440 Ft, -0,76 százalékkal esett az árfolyam.

A BUX forgalma az első óra végén 987 milliónál jár.

A részvények előző napi teljesítménye és várható előrejelzése

OTP: részvények ára csütörtökön 90 forinttal, 0,32 százalékkal 28 500 forintra nőtt, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki. Az árfolyamában továbbra is 28 740 forintnál húzódik meghatározó ellenállási szint, míg 28 100 forintnál támasz.

Richter: A papírok árfolyama csütörtökön 210 forinttal, 2,04 százalékkal 10 520 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el.jelentősen emelkedett csütörtökön, a 10 470 forintos ellenállás felett zárt a jegyzés, a következő fontos akadály a 200 napos mozgóátlag 10 537 forintnál.

Mol: A részvény árfolyama csütörtökön megállt 3 050 forinton 2,2 milliárd forintos forgalom mellett. Továbbra is a 3 043 forintos ellenállást próbálja áttörni, amennyiben sikerül, 3 100 forintnál adódhat a következő akadály, míg támasz a 30 napos mozgóátlag 3 013 forintnál.

Magyar Telekom: Az árfolyam csütörtökön 16 forinttal, 0,91 százalékkal 1 742 forintra csökkent, forgalma 772,4 millió forint volt. A grafikonján 1 742 forintnál húzódik támasz, ellenállás pedig 1 772 forintnál.

A BUX és a kereskedés alakulása a mai napon az elemző szerint

Ismét csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken, a BUX 400,85 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel 101 244,52 ponton zárt csütörtökön.
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője pénteki előrejelzésében kiemelte, ismét csökkenés várható nyitásban, a csütörtöki emelkedést követően pénteken enyhe negatív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén.

A jelen cikkben leírt információk, elemzések a szerző magánvéleményét tükrözik. A jelen cikkben leírtak nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen cikk nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

Címlapkép forrása: Shutterstock

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.