2024 december 21

Kiemelkedő eredményekre számít a Gloster

A Gloster kiemelkedő eredményekkel zárhatja a tavalyi évet a management várakozásai szerint, az adózott eredmény 43-54, a kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) várhatóan 14-20, az árbevétel pedig 20-30 százalékkal nőtt az előző évhez képest – tette közzé a Gloster Infokommunikációs Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Az előzetes 2022-es eredményvárakozás szerint a cégcsoport árbevétele meghaladja a 6 milliárd forintot az előző évi 5 milliárd forint után, adózott eredménye pedig átlépi a 600 millió forintot a korábbi 421 millió után. Az EBITDA az előzetes várakozások szerint túllépi a 900 millió forintot, míg 2021-ben 791 millió forint volt. A tájékoztatóban felidézték: az elmúlt években az informatikai társaság 9 céget vásárolt fel, és integrálta saját szolgáltatási portfóliójába. Tavaly vette meg saját német cégét, így a magyar mellett a nyugat-európai piacon is aktívan terjeszkedik. Német autógyártókkal – VW, Audi és BMW – kötött hosszú távú partnerség eredményeképpen a cég bevételének jelentős része euróban folyik be, így a forint árfolyamingadozása sem befolyásolta jelentősen a Gloster teljesítményét.

A társaság összesen több mint 200 munkatársat foglalkoztat, Magyarországon Budapest mellett Pécsett, Szegeden, Nagytarcsán és Kecskeméten rendelkezik irodával. Még az idén az első németországi irodát is megnyitják Münchenben. Az év során további terjeszkedést tervez a hazai piacon a vállalat. A DAH régióban (Németország, Ausztria, Svájc) tárgyalásokat folytatnak az együttműködés lehetőségeiről a társaság portfoliójába jól illeszkedő, az eddig akvirált vállalatokhoz hasonló árbevétellel rendelkező, elsősorban szoftverfejlesztő cégekkel.

A további felvásárlási lehetőségek keresése mellett a cég meglévő képességei is kiemelt figyelmet kapnak, az autóiparban és magánegészségügyben használt szoftverek fejlesztése, valamint a cloud kompetenciák a vállalat bevétel-termelésének legfontosabb pillérei – közölte a távirati iroda.