Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve.
Az OTP-csoport az elemzői várakozásokat valamivel meghaladó, 153,421 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el az utolsó negyedévben, ami az előző negyedévinél 19 százalékkal kisebb, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal magasabb.
A szerdai meglepő, bruttó 6 forintos drágulás a gázolaj árfolyamában komoly aggodalmat okozott az autósok körében. Sokan elkezdtek aggódni, hogy elértük az árak alját, és innentől már csak emelkedéssel lehet számolni. Az elképzelés nem volt alaptalan, azonban úgy tűnik a pénteki nap hozhat némi megnyugvást, hiszen a holtankoljak.net adatai szerint a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó […]
Március 28-án egy klasszikus zenei alkalmazást indít az Apple, amely ingyenesen elérhető lesz az Apple Music előfizetőinek. Az Apple Inc. csütörtökön bejelentette, hogy március 28-án elindít egy, a klasszikus zenének szentelt alkalmazást. A klasszikus zenék ezzel minden Apple Musicra előfizetett felhasználó számára külön költségek nélkül elérhetőek lesznek. Széles kínálat várható Az Apple Music Classical névre […]
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 345 pontos, 0,80 százalékos csökkenéssel 42 816,43 ponton zárt csütörtökön.
Az Egyesült Államokban 21 ezerrel, 211 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.
A világ második legnagyobb gazdasága nagy meglepetést okozott a tavalyi évben. 1976 óta (leszámítva a 2020-as pandémia évét) nem volt ilyen alacsony az éves gazdasági fejlődése. Az esetből tanulva vasárnap egy sokkal szerényebb célt tűztek ki a döntéshozók. Kína célja az 5 százalékos éves gazdasági fejlődés. Ilyen alacsony célt 3 évtizede nem tűztek ki maguknak. […]
Huszonöt bázisponttal, 5,50-ről 5,75 százalékra emelte az irányadó kamatrátát a Szerbiai Nemzeti Bank (NBS) a csütörtöki ülésén.
A magyarországi ipari és logisztikai ingatlanok piaca a bérbeadások volumene, az új fejlesztések és a vidéken átadott beruházások alapján is rekordévet zárt 2022-ben – ismertette a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.