Egy százalékot meghaladó pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. A londoni FTSE index 1,08 százalékkal, a frankfurti DAX index 1,19 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,46 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,40 százalék növekedést jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 71 centtel (0,94 százalékkal), 75,31 dollárra nőtt. […]
Tizenkét évig tartó folyamatos növekedés után a tavalyi utolsó negyedévben csökkent a lakóingatlanok ára Németországban – közölte pénteken a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis). A lakások és az egy- vagy kétlakásos családi házak ára átlagosan 3,6 százalékkal csökkent a tavaly október-decemberi időszakban az egy évvel korábbihoz képest. Ez az első lakásárcsökkenés Németországban 2010 utolsó negyedéve óta, […]
Németország és az Európai Unió szombaton bejelentette, hogy megegyezésre jutottak a kizárólag belső égésű (fosszilis üzemanyaggal működő) motorral hajtott autók jövőjével kapcsolatos vitájukban, ami lehetővé teszi az ilyen motorokkal felszerelt új járművek regisztrációját 2035 után is, de csak abban az esetben, ha klímasemleges üzemanyagot használnak. Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke a Twitteren azt írta: […]
Az egyik legbefolyásosabb brit gazdasági előrejelző cég vezetője szerint a koronavírus-járványhoz hasonló veszteséget okoz a brit gazdaságnak Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit). Richard Hughes, a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő és a felelős költségvetési politika felett őrködő szervezet (Office for Budget Responsibility, OBR) elnöke a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta: a […]
Vegyesen zártak az ázsiai tőzsdék hétfőn, és mínuszt jeleztek a térségben még nyitva tartó piacok hétfőn reggel. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói 0,39 százalékkal, 27 491 pontra nőtt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,37 százalékkal emelkedett. A már szintén bezárt ausztrál tőzsde 0,10 százalékkal erősödött, viszont a tajvani 0,53 százalékkal gyengült. Reggel […]
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve. Reggel 6 órakor az euró 384,75 forintra gyengült a péntek esti 385,48 forintról. A svájci frank jegyzése 389,86 forintról 388,95 forintra csökkent, a dolláré 358,24 forintról 357,23 forintra süllyedt. Az euró árfolyama a péntek esti 1,0761 dollárról 1,0770 dollárra erősödött […]
Az olajárak olyan mélyre süllyedtek, hogy a kereskedők elkezdtek azon tűnődni, hogy az OPEC fog-e további csökkentéseket bejelenteni az árak emelése érdekében. A kereskedők azon töprengenek, hogy a banki összeomlás okozta pánik motiválja-e majd a kartellt a legutóbbi 2 millió hordó feletti csökkentésre. Ez természetesen kizárná az olcsóbb üzemanyagok lehetőségét is, nyomást helyezve az autósokra. […]
Harminckilenc gázüzemű és nyolc korszerű, dízelüzemű autóbusz áll forgalomba Zala vármegyében – közölte Volánbusz Zrt. . A közlemény szerint öt évvel ezelőtt indította el a cég a flotta-fiatalítási és korszerűsítési programját. melynek keretében Zala vármegyében a 256 darabos járműállományába 74 új autóbusz került. A zalai járműállomány hamarosan 11 elektromos busszal is bővül. A MAN Lion’s […]
étáártgíJelentősen csökkent a Xiaomi Corp. kínai elektronikai termékgyártó nyeresége és bevétele 2022. negyedik negyedévében. A cég pénteken azt közölte, hogy a bevétele éves összevetésben 22,8 százalékkal, 66,05 milliárd jüanra (9,68 milliárd dollár, 1 jüan=52,63 forint) csökkent. Az adat valamivel jobb lett ugyan a vártnál, de így is ez volt a negyedik egymást követő negyedéves bevételcsökkenés, […]
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 818,92 ponton zárt pénteken, 2,57 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 46,88 milliárd forint volt az előző heti 61,24 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.