Erős évet zárt az MKB Bank tavaly: a csoport korrigált adózás utáni eredménye elérte a 176,6 milliárd forintot 2022-ben, ami 48,3 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – ismertette Krizsanovich Péter, az MKB pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A Toyota még soha annyi járművet nem értékesített februárban a vállalat fennállása óta, mint az idén.
Kiterjesztette a bukaresti képviselőház azon energiavállalatok körét, amelyeket 60 százalékos extraprofitadó befizetésére köteleznek Romániában. A román média szerint a szerdán megszavazott jogszabállyal az OMV Petromot vették célba a törvényhozók.
A kínai miniszterelnök szerint országa elkötelezett, hogy megnyitja a világ második legnagyobb gazdaságát, és olyan reformokat hajt végre, amelyek elősegíthetik a növekedés élénkülését. A geopolitikai feszültségek csak visszafogják a fejlődést világszerte – tette hozzá.
Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Az Egyesült Királyságban 69 ezer 707 autót gyártottak februárban, 13,1 százalékkal többet az egy évvel korábbi 61 ezer 657-nél – derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzésekhez képest csütörtök kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A BYD Co., a New Energy Vehicles (NEV), azaz a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek vezető kínai gyártója, tavaly jelentősen növelte nyereségét annak hatására, hogy nőttek a bevételei és az eladásai.
Az európai energiaellátási válság a kezdeti félelmekhez képest kisebb reálgazdasági és államháztartási károkat okozott, és ez enyhíti az Európai Unió szuverén adósaira nehezedő hitelpiaci nyomást – áll a Moody’s Investors Service szerdán Londonban ismertetett szektorelemzésében.
Aggódik a UBS a kiskereskedelmi szektor jövője iránt, megcsappanhat az érintett részvények nyeresége. A UBS elemzői leminősítettek számos ruházati kiskereskedelmi részvényt kedden, mivel attól tartanak, hogy a fogyasztói kiadások visszafogása miatt az év további részében jelentősen romolhat az érintett részvények nyereségkilátása. Jay Sole, az UBS elemzője negatívan módosította korábbi ajánlásait. Az elemző semleges értékelés helyett […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.