Tegnap közzétették 2020 negyedik negyedévének jelentését a Teslánál. A számokban némileg csalódtak az elemzők és egyes portálokon már temetik a vállalatot az európai teljesítménye miatt is, de vizsgáljuk meg mélyebben az adatokat.
GameStop. Mond bárkinek is valamit a cég neve? Persze, 2 napja a csapból is ez folyik, ha aktívan kereskedünk, vagy befektetünk egy cégben, de előtte egyikünk sem figyelte túl mélyen a cég életét. Ez egy játék kiskereskedelmi lánc az Egyesült Államokban.
Nagy figyelemmel követték a befektetők a 2020-as amerikai elnökválasztás alakulását, mivel idén nem csak az országot 4 évig irányító személyről szavaztak november 3-án, hanem a gazdaság jövőbeli alakulásáról is.
A világ legértékesebb cége nagy kihívások elé néz ugyanis a bevételeink több, mint 60 százalékát adó iPhone folyamatosan veszít piaci részesedéséből. Szerencsére a vállalat több fronton fejleszti magát és a 2020 végén bemutatott saját gyártású chip áttörési mellett idén a teljes Mac termék családjukat megújítsák.
Esemény dús héten van túl az amerikai részvénypiac. Az indexek mozgása hullámzó volt a hét elején, de szerda óta csökkent a volatilitás.