
Milliós négyzetméterárak Budapesten – Összemosódnak az új és régi lakások árai
Kezd átalakulni a budapesti ingatlanpiac. Az új építésű és a felújítandó lakások közötti ár különbsége egyre látványosabban csökkent. Az új építésű ingatlan átlagos négyzetméterára 1,5-1,6 millió forint között van. A felújítandó téglalakásoké is látványosan emelkedett és már 950-990 ezer forintos áron vannak jelen az ingatlanpiacon.

A felújítandó lakások árai minimálisan maradnak el az új építésűektől. Forrás: Pixabay
Árversenyben a felújítandó ingatlanok az újakkal
A Duna House friss elemzése szerint alapvetően megkérdőjeleződik az a korábbi feltételezés, hogy a felújítandó lakások automatikusan az olcsóbb alternatívát jelentik. A fővárosi új építésű lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,5–1,6 millió forintot, míg a felújítandó téglalakások 950–990 ezer forint körül mozognak. Az utóbbiak ára pedig az elmúlt év alatt 12 százalékkal nőtt. A kisebb alapterületű, jobb állapotú használt ingatlan négyzetméterenként már 1,1–1,2 millió forintos árszintet is elérnek, így egyre inkább megközelítik az új lakások árszintjét – derült ki a Duna House felméréséből

A felújítandó lakásoknál viszont egyéni és stílusos életteret lehet kialakítani.Forrás: Pixabay
A használt ingatlan felújításának ára is elszállhat
Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője szerint az árkülönbség eltűnésében kulcsszerepet játszanak a felújítási költségek. Egy 60 négyzetméteres lakás kozmetikai felújítása akár 6 millió forint is lehet, míg egy energetikai korszerűsítés pedig simán 15 millió forintba is kerülhet. Így a teljes bekerülési költség sok esetben már eléri egy új építésű ingatlan árát. Különösen azoknál a társasházaknál, ahol az Otthonfelújítási Támogatás nem vehető igénybe.
Családi házaknál még lehet versenyelőny
A felújítandó családi házak piacán még lehet pénzügyi mozgástér. Egy Pest vármegyei, 120 négyzetméteres családi ház átlagosan 450–550 ezer forintos négyzetméteráron vásárolható meg, amihez 30 millió forintnyi felújítás társulhat. Az Otthonfelújítási Támogatás ezt 3 millióval mérsékelheti, így a teljes beruházás 81–93 millió forint között mozog. Ez az összeg versenyképes lehet az új építésű házak áraival szemben.

Az új építésű lakások előnye az azonnali beköltözés lehetősége. Forrás: Pixabay
Kinek, milyen ingatlan a jó választás?
A Duna House szerint az új építésű ingatlan jó választás azoknak, akik élhetnek a CSOK Plusz vagy Babaváró hitel előnyeivel. Továbbá fontos számukra az azonnali beköltözhetőség és az alacsony rezsi. A felújítandó lakás vagy ház azok számára lehet ideális, akik jogosultak az Otthonfelújítási Támogatásra, és vállalják a felújítás körüli ügyintézést, idő- és energia-befektetést.
Címlapkép forrása: Unsplash
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.