2024 december 22

Így csökkenthető az üzemanyag-fogyasztás a téli időszakban!

Az üzemanyag árak folyamatosan emelkednek, és bár időnként tapasztalható némi árcsökkenés, az üzemanyag meglehetősen drágának mondható ma Magyarországon. Sokan külföldre járnak át tankolni, hogy csökkentsék a költségeiket, de nem ez az egyetlen módja ennek.

Ha kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást érünk el, akkor ugyanannyi üzemanyaggal több megtett kilométert érünk el. Az üzemanyag-fogyasztás csökkentése nem könnyű feladat, ám vannak erre lehetőségek, és különösen télen érdemes ezekre odafigyelni. Általánosságban elmondható, hogy a nyári gumik fogyasztása alacsonyabb, mint a téli abroncsoké, átlagosan 5-6 %-os különbségről beszélhetünk, ez pedig elég látványos költségnövekedést eredményezhet. Sokan úgy oldják meg a fogyasztás csökkentésének a kérdését a téli időszakban, hogy nem cserélik le a nyári gumikat, mert így alacsonyabb fogyasztást érhetnek el.

Ez több szempontból sem ideális, egyrészt az abroncsok jobban fognak kopni, tehát amit meg lehetne sórolni a fogyasztáson, azt új abroncsra kell majd elkölteni, másrészt ez rendkívül balesetveszélyes is. A fogyasztás csökkentésének vannak más módjai is, melyeket érdemes ismerni.

Célszerű megszabadulni a felesleges súlyoktól

A fogyasztásra az autó súlya is hatással van. A jármű saját súlyát nem befolyásolhatjuk, ugyanakkor a terhelése mértékét igen. Célszerű minden felesleges tárgyat, eszközt kivenni az autóból, illetve a hó és jég eltávolítása is fontos feladat, ha csökkenteni akarjuk a fogyasztást. Az autóra rakódó jég és hó ugyanis jelentős többletsúlyt eredményezhet, ami növelheti a fogyasztást is.

Figyeljünk a motor bemelegítésének módjára

A motor bemelegítésének helytelen módja is növelheti a fogyasztást. Sokan álló helyzetben, üres járatban járatják a motort, ám ez egyrészt káros a környezetre, másrészt rengeteg üzemanyagot égetünk el így feleslegesen, ugyanis a motor nem fog hamarabb bemelegedni.

Minőségi gumiabroncsokkal a jobb fogyasztásért

Amikor a fogyasztás csökkentése szóba kerül, akkor a gördülési ellenállás fogalma megkerülhetetlen. A gördülési ellenállás az a haladást akadályozó erőhatás, amely az autó mozgása közben minden pillanatban éri az autót. Minél nagyobb ez az erőhatás, annál több energiára van szükség, ennél fogva pedig több üzemanyagra. A gumiabroncsok esetében tehát mindenképp fontos tényező a gördülési ellenállás. Amikor tehát gumiabroncsot vásárolunk, érdemes a tapadási és fékezési tulajdonságok mellett a gördülési ellenállás mértékét is figyelni, hogy ez a tényező a lehető legalacsonyabb legyen, hiszen így alacsonyabb lesz a fogyasztás is.

A 195/65 r15 téli gumi esetében például a Bridgestone Blizzak LM005, a Continental WinterContact TS 870 vagy a Michelin Alpin 7 abroncsok érnek el nagyon kedvező fogyasztást. Egy másik méretben, például a 225/45 r17 téli gumi esetében viszont a Vredestein Wintrac Pro+ vagy a Pirelli Powergy Winter abroncsok érnek el jó eredményt ebben a tekintetben.

A minőségi gumik kiválasztása mellett még arra érdemes figyelni, ha kedvező fogyasztást szeretnénk elérni, hogy a guminyomás mértéke mindig optimális legyen.