2024 október 06

Az ADAC bemutatta a 2023-as téli gumi teszt eredményeket

Magyarországon évről évre egyre később köszönt be az igazi hideg időjárás, mégis érdemes autónkat már ősszel felkészíteni a téli hónapokra, ilyenkor pedig nem szabad megfeledkeznünk a szezonális abroncscsere fontosságáról sem. Sok országgal ellentétben hazánkban a téli abroncsok használata nem kötelező, éppen ezért sokan nem is veszik elég komolyan azt a kérdést, hogy éppen milyen abronccsal indulnak útra a téli hónapokban.

A hivatalos ajánlás szerint téli gumira akkor van szükségünk, amikor a nappal mért átlaghőmérséklet már nem haladja meg a +7 Celsiusfokot.

Mi alapján válasszunk téli gumit?

A téli gumik kifejezetten a hideg időjáráshoz és a téli közlekedéshez lettek kifejlesztve. Speciális anyagösszetételüknek köszönhetően ezek a gumik még nagyon alacsony hőmérsékleten sem veszítenek rugalmasságukból, a felületükön megtalálható mintázat és lamella pedig a megfelelő tapadást, és a vízelvezetést teszi lehetővé még latyakos, havas, vagy jeges utakon is. A téli gumik esetében is lehetőségünk van válogatni az olcsóbb, a középkategóriás, illetve a prémium gumik között, szakemberek szerint azonban a túlságosan olcsó abroncsokat érdemes elkerülni, hiszen azok az esetek nagy részében gyenge minőséggel rendelkeznek.

Az ADAC, a Német Autóklub rendszeresen leteszteli a gumikat, ezzel szeretne egy kis segítséget nyújtani azoknak az autótulajdonosoknak, akik nem tudják, hogy milyen abroncsot vásároljanak meg. Az abroncstesztek alkalmával megnézik az induló gumik teljesítményét nedves, száraz, havas és jeges utakon is, emellett megvizsgálják az abroncs tapadását, zajszintjét, szem előtt tartják a vezetési biztonságot, a kényelmet, illetve a környezetvédelmi szempontokat is. Az idei szezonban az ADAC két méretben vizsgált meg 16-16 gumiabroncs modellt – írja a GumiabroncsAkciók.

Ezek lettek a legjobb téli gumiabroncsok az idei évben az ADAC szerint

A 205/60 R16 abroncs méretben a teszt egyértelműen jó eredményeket mutatott, hiszen a 16 darab gumimodell közül 7 megkapta a „jó” értékelést.
Ebben a méretben a dobogóra az alábbi abroncsmodellek kerültek fel:

  1. Dunlop Winter Sport 5
  2. Michelin Alpin 6
  3. Goodyear UltraGrip 9+

„Megfelelő” minősítést kapott ebben a kategóriában a Kleber Krisalp HP3, a Barum Polaris 5, Vredestein Wintrac, illetve az Uniroyal WinterExpert is.

225/45 R17 abroncsméretben 16 abroncsmodellből szerencsére csak egy kapott „elégtelen” értékelést, négy abroncs „jó”-nak, 11 gumi pedig „megfelelő”-nek találták a tesztelők.
Ebben a kategóriában ezek a gumik lettek a legjobbak az idei ADAC téligumi tesztje szerint:

  1. Continental WinterContact TS 870
  2. Michelin Alpin 6
  3. Goodyear UltraGrip Performance +

Kitűnő vezetési teljesítményt produkált a Continental WinterContact TS 870, ám nedves úton kiemelkedően jó eredményeket ért el a Bridgestone Blizzak LM005 modell is. Abroncsvásárláskor mindenképpen fontos figyelembe vennünk saját szokásainkat, illetve vezetési stílusunkat is, akik például gyakran autóznak esős időben, azoknak jó választás lehet ebben a kategóriában a Semperit Speed Grip 5, a Pirelli Cinturato Winter 2, vagy éppen a Hankook Winter I*Cept RS3 abroncsmodell is.