2024 december 22

A közösségi média önmagában kevés a márkaépítéshez

A K&H szakértői és Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője úgy vélik, a márkaépítés ugyanolyan fontos, mint a cég pénzügyi vagy gyártási tevékenysége, így minél hamarabb érdemes kikérni a szakemberek véleményét, segítségét. A K&H nemrégiben elindította vállalkozásösztönző videósorozatát, amely többek között ebben a tevékenységben is segítséget nyújt.

A Lucidpress 2019-es kutatásában részt vevő cégtulajdonosok szerint a következetes márkaépítés átlagosan akár 33 százalékkal növelheti a vállalkozás bevételét – megéri tehát időt és energiát fordítani rá. Balogh Levente, a Cápák között üzleti showműsor egyik befektetője, a Szentkirályi Kft. alapítója és ügyvezetője azonbanúgy véli, márkát építeni csakis érzelmi alapon lehet. Ha valaki belekezd, nem szabad pusztán pénzszerzési céllal tennie azt, hanem sokkal inkább érzelmi alapokra kell támaszkodnia. Hiszen, ha a vállalkozó alkotóként tekint önmagára, akkor az elsődleges célja az lesz, hogy értéket teremtsen – és ezt az értéket fogja felismerni és megvásárolni a fogyasztó, ami végső soron profitot termel a cégnek. Ennek meghatározó eszköze a közösségi média, mert olyan kommunikációs teret biztosít, amely nélkül ma már nehéz vagy akár lehetetlen elérni közvetlenül, gyorsan és hatékonyan a vevőket. Ez derül ki a K&H szakértői által a Cápák között showműsor versenyzőinek összeállított kérdőívből is: a válaszadó vállalkozók 61 százaléka rendelkezik weboldallal, közösségi médiafelülete azonban 78 százalékuknak van.

A márkaépítés viszont ettől egy jóval komplexebb tevékenység, ami a kommunikáción kívül a vállalkozás számos más területét is érinti, egészen a vevők megismerésétől a legjobb minőségű termék kifejlesztéséig. Azonban a minőségi termék sem elég önmagában a sikerhez, meg is kell győznünk a célcsoportot arról, hogy akár napi rendszerességgel minket válasszon. „Mindenkinek más-más erősségei vannak, de ha egy vállalkozó csak a marketinghez ért, akkor nincs terméke, ha pedig csak a termékhez, akkor nem tudja, hogyan adja el azt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy csak olyanok vállalkozhatnak, akik marketing vagy kommunikációs diplomával rendelkeznek, csupán rávilágít arra, hogy már a vállalkozásindítás legelején szükség lehet kommunikációs szakemberek bevonására. Ez az a terület ugyanis, amiben – bár sokat fejlődtek a hazai cégek az elmúlt húsz évben –, még bőven van mit tanulniuk a vállalkozóknak” –hangsúlyozta Balogh Levente.