2024 december 22

Gyorsabban bővül a brit gazdaság

A részleges adatokból számított előzetes becslés alapján a brit hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal – 2010 második negyedéve óta nem mért ütemben – emelkedett negyedéves összevetésben július és szeptember között. A második negyedévi növekedés 0,7 százalék volt a pénteken közölt, felülvizsgált adatok alapján.

A statisztikai hivatal becslése szerint a brit GDP-érték a pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant, és jóllehet az idei harmadik negyedévi növekedési adatok alapján a brit gazdaság ennek a visszaesésnek csaknem a kétharmadát már behozta, teljesítménye még mindig 2,5 százalékkal elmarad a recesszió előtti csúcsértéktől.

Élen járnak a britek

Az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház, a Capital Economics a pénteki GDP-becslés ismertetése után összeállított gyorselemzésében ugyanakkor közölte: a brit gazdaság harmadik negyedévi növekedési üteme valószínűsíthetően a leggyorsabb volt a világ hét legnagyobb ipari hatalmának csoportján (G7) belül.

A brit gazdasági növekedés élénkülő ütemére eddig is egyre több jel és előrejelzés utalt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) e hónap elején emelte jelentősen, 0,9 százalékról 1,4 százalékra az idei egész éves brit GDP-növekedésre adott előrejelzését.

Várat magára a monetáris szigorítás

A londoni elemzői közösség belátható időn belül azonban mégsem vár monetáris szigorítást a Bank of England – a brit jegybank – részéről, különösen azóta nem, hogy Mark Carney, a Bank of England nyáron munkába állt új, kanadai kormányzója nemrégiben kijelentette: a jegybank addig nem is veszi fontolóra a kamatemelést, amíg a brit munkanélküliségi ráta 7 százalék felett jár.

Monetáris politika Nagy-Britanniában

Az eddig végrehajtott 375 milliárd fontos (több mint 130 ezer milliárd forintos) gazdaságösztönző célú pénzinjekcióval a Bank of England az éves brit GDP-érték 20 százalékánál nagyobb értékű új likviditást juttatott a reálgazdaságba.

A brit jegybank emellett 2009 márciusa óta mélységi rekordon, 0,5 százalékon tartja alapkamatát.

A brit statisztikai hivatal legutóbbi adatai szerint az állástalanok aránya jelenleg 7,7 százalék Nagy-Britanniában, és a Bank of England saját előrejelzése alapján akár három évig is eltarthat, mire erről a szintről a monetáris politika fordulópontjaként megjelölt 7 százalékra csökken a ráta.

A Capital Economics londoni elemzői pénteki értékelésükben mindemellett kiemelték, hogy a jelenlegi fellendülés a gyorsulás ellenére is igen lassú történelmi távlatú összehasonlításban. A ház kimutatta, hogy a XX. századi recessziók utáni kilábalásoknak a mostanival azonos szakaszaiban a brit gazdaság teljesítménye 6-13 százalékkal az akkori recessziók előtti csúcsszintek felett járt, miközben jelenleg még mindig 2,5 százalékkal elmarad a legutóbbi csúcstól.

Londoni elemzői vélemények szerint ugyanakkor a valamennyire mégiscsak javuló növekedési környezetben a Bank of England mennyiségi enyhítési programjának bővítése jó eséllyel lekerült a napirendről.