Nagypéntek a keresztény felekezetek szerint a húsvét előtti péntek. Nagypéntek Jézus kereszthalálának napja, a böjt és a gyász ideje. Ezt a napot a népi babona szerencsétlennek tartotta, amikor tilos volt mindenféle állattartással, földműveléssel kapcsolatos munka, ilyenkor nem gyújtottak tüzet, nem sütöttek kenyeret (merthogy kővé vált volna), nem fontak, nem szőttek. Azonban úgy hitték: aki nagypénteken napfelkelte előtt megfürdik, azon nem fog majd a betegség. Az ilyen, úgynevezett nagypénteki aranyvíznek szépségvarázsló erőt is tulajdonítottak. Nagypénteken az egyházban nincs mise, mert ezen a napon maga Jézus, az örök főpap mutatja be az áldozatot. A templomok oszlopai vagy falán látható tizennégy kép, amely elmeséli Jézus halálának történetét, kezdve attól, hogy Jézust halálra ítéli Pilátus, római helytartó, egészen odáig, hogy Jézus testét sírba helyezik. A keresztúti ájtatosság egy olyan imádkozási mód, amikor egymás után minden képhez odamennek, az imát vezető (pap) elmondja, mi történik a képen, majd közösen énekelnek-imádkoznak az emberek. Ezzel bele tudnak helyezkedni a történésbe, elgondolkodni a jelentésén, közelebb kerülni lélekben Istenhez. A keresztút hatodik állomása „Veronika kendője”: miközben Jézus a keresztet cipelte, egy asszony kendőt nyújtott neki, hogy le tudja törölni az arcát. Miután a kendőt visszaadta, azon csodálatos módon „lefényképeződve” ott volt az arcképe.