2025 július 13

Az Air France-KLM markáns növekedésben bízik

Air France-KLM – Ebben az évben nyereségesek

A társaság pénteki, honlapon közölt eredmény-kimutatása szerint az első félévben az utasforgalom 6,5 százalékkal 47,1 millióra, a járatok kihasználtsága 1,4 százalékponttal 86,3 százalékra javult.

Az árbevétel 12,3 milliárd eurót tett ki, 4,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az üzemi eredmény a tavalyi 218 milliós eredményt követően idén 353 millió eurót tett ki, az adózott eredmény pedig a tavaly 114 milliós veszteség után 2017 első félévében 151 milliós nyereséget mutatott.

A Transavia vesztesége a felére csökkent

Az Air France 61 millió euró, a KLM pedig 301 millió euró üzemi eredménnyel zárta a periódust, míg a diszkont Transavia továbbra is veszteséggel üzemelt, de korábbi veszteségét közel a felére csökkentette és 43 milliós mínuszt könyvelt el.

Előrejelzésében az Air France-KLM azt írta, sok a bizonytalanság a geopolitikai tényezők és az üzemanyag árának alakulása körül, segíti viszont a légitársaságot az, hogy a következő negyedévi foglalási adatok meghaladják a tavalyi év hasonló időszakában mért szintet.

British Airways – Javult az üzemi eredmény

Mintegy 30 százalékkal javult az International Airlines Group (AG) adózott eredménye az első félévben az előző évihez viszonyítva – közölte a vállalatcsoport pénteken a honlapján

A British Airways, az Iberia, az Aer Lingus és a diszkont Vueling légitársaságok tulajdonosa az első félévben a tavalyihoz képest 0,9 százalékkal több, összesen 10,8 milliárd euró árbevételt ért el, ehhez pedig 1,6 százalékkal csökkenő, összesen 10 milliárd euró kiadási szint társult.

Az üzemi eredmény így az egy évvel korábbi 710 millió után idén 898 millió euró lett, az adózott eredmény pedig 28,6 százalékos emelkedéssel 567 millió euróra emelkedett. A British Airways üzemi eredménye 2 százalékkal 684 millió euróra csökkent, az Iberia a tavalyi 6 milliós veszteség után ebben az évben 84 milliós nyereséget termelt üzemi szinten, az Aer Lingus 40 százalékkal 59 millió euróra növelte üzemi eredményét, míg a diszkont Vueling az előző év azonos időszakában regisztrált 54 milliós veszteség után 2017 első hat hónapjában 6 milliós üzemi veszteséggel működött. Előrejelzésében az IAG azzal kalkulált, hogy a jelenlegi kerozinárak és árfolyamok mellett kétszámjegyű lehet a teljes éves üzemi eredmény emelkedése.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.