2024 szeptember 10

5500-as birkózhat az OTP – technikai elemzés

15 perces

Erős napot zárt pénteken az OTP árfolyama, miután korábban az 5250-es támaszról tudott pattanni. A hetet az 5500-as ellenállásnál zárta, erre a szintre helyeződhet nyomás a mai nap folyamán. Sikeres kitörés esetén tovább folytathatja az emelkedést 6000 irányába az árfolyam. Semmiképp sem lesz könnyű dolga ezzel a szinttel, így előfordulhat, hogy ebben a körben még nem jár sikerrel. Lefelé 5250 jelent fontosabb támasz, ez a következő napok folyamán várhatóan nem lesz veszélyben.

OTP 15perces

Napi

Felfelé tudott kimozdulni a zászló alakzatból a bankpapír, ami jó kilátásokat vetít előre rövidtávon, egy fontos akadály azonban még hátravan az árfolyam számára, ami az 5500-as ellenállás. A pénteki napot itt zárta, így ma reggel már tehet egy kísérletet az alóla történő kitörésre. Amennyiben sikerrel jár, a 6000-es szint is képbe kerülhet a későbbiek folyamán. Visszatartó erő elsősorban az RSI lehet, ami mélyen a túlvett zónában található. 5500-tól történő lefordulás esetén a korábbi csatorna teteje lehet tesztelhető. Ennek, illetve 5250 letörésének a letörése eredményezhetne mélyebb korrekciót.

OTP Napi

Heti

Újabb hetet zárt emelkedéssel az OTP árfolyama, 5500 még nem került áttörésre. Komolyabb pihenőt még nem láttunk a papírtól hetes szinten, pedig már itt is mélyen a túlvett zónában az RSI, a továbbiakban így tovább mérséklődhet az emelkedés irama. Az 5500-nál található akadály áttörése még adhat egy lendületet az árfolyamnak a további emelkedésre, amivel akár elérhető lehet a 6000-es szint, ezt követően azonban a korrekció veheti át a terepet.

OTP Heti