2024 szeptember 10

Levegőhöz jutott a Magyar Telekom

Váratlanul megsemmisítette az illetékes Fővárosi Bíróság azt a frekvenciapályázatot, melyet a Magyar Posta és az MVM konzorciuma nyert el még januárban. Indoklásuk szerint az akkori szabályozásnak megfelelően állami vállalat nem vehetett volna részt ajánlattevőként az NMHH tenderén. A jogerős ítélet ellen nem lehet fellebbezni, de a Kúriától kérhető jogorvoslat.

Arra számítunk, hogy az érintettek jogorvoslatot kérnek, s van is rá lehetőség, hogy Kúria megsemmisítse a Fővárosi Bíróság ítéletét, így ugyan pár hónapos csúszással, mégis csak elindulhat az új mobilszolgáltató – vélekedett Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője, hozzátéve: amennyiben a Kúria is helybenhagyja a döntést, úgy újra kell kezdeni a tendereztetést, és akkor hosszabb, akár egy éves csúszás is elképzelhető a negyedik szolgáltató elindulásában.

A hír kifejezetten pozitív a Magyar Telekom számára, hiszen a legtöbb előfizetőt veszíthetné el az új szolgáltató indulásával. Bár pontos számok nincsenek, de úgy becsülhető, hogy körülbelül egymillió ügyféltől már a negyedik mobilszolgáltató indulását követő első félévben kénytelen lenne búcsút mondani a Magyar Telekom. Joggal lehet ugyanis azzal a lehetőséggel kalkulálni, hogy a teljes közszférát áttereli az új állami szolgáltatóhoz a kormányzat, legalábbis erre utal, hogy ebben a szektorban már nem engedélyezik az újabb hűségnyilatkozatok kötését. Egymillió ügyfél egyébként a teljes magyar mobil piac közel 10 százaléka, míg a Magyar Telekomnak legalább 20 százalékos érvágást jelentene.

A mostani bírósági döntéssel azonban csak haladékot kapott a Magyar Telekom, a negyedik mobil szolgáltató előrehaladott infrastruktúra fejlesztése és a számlázási rendszer kiépítettsége miatt aligha elképzelhető, hogy lemondana a terv megvalósításáról a kormányzat. Mégis fontos, hogy idén már biztosan nem indul el az új szolgáltatás, ezért a Magyar Telekom idei számaira egyáltalán nem, de a jövő éviekre is csak a második félévben lehet hatással. Mivel a Magyar Telekom osztalékpapír, ezért fontos tudni, hogy a mobiltender az idei év után jövőre fizetendő osztalékot sem befolyásolja.

Nem véletlen, hogy a piac is jól reagált, hiszen a Magyar Telekom részvényei tegnap a negatív hangulat ellenére is 2,4 százalékos pluszban, 429 forinton fejezték be a kereskedést. Azt lehet tehát mondani, hogy a hír megtámasztotta a kurzust.