Néha jobb elengedni a lényegtelenebb problémákat.

Gyakorlatilag születésünktől kezdve számos kihívással nézünk szembe, még ha ez gyerekkorban eleinte nem is tudatosul. Természetesen ahogy növünk fel, ezek számossága csak fokozódik, egyre több és több nehézséggel kell megküzdenünk. Ezek hol jól sikerülnek számunkra, hol rosszul, átélünk megszámlálhatatlan sikert és kudarcot. A siker feldolgozása sem túlságosan egyszerű, ha gyorsan jön és nagy, akkor pláne érdemes foglalkozunk azzal, hogy ezt helyesen kezeljük.

A kudarcok kezelése még inkább nehéz, persze ez aktuális lelki állapottól is függ. De mindenki látott már síró kis srácot azért, mert kapott egy fekete pontot, vagy szomorú gimnazista lányt, mert 3-as lett a töri dolgozata, vagy egy vizsgája miatt hihetetlenül stresszes egyetemi hallgatót.

A munkánk soron is érdemes reálisan értékelni a problémákat (www.shutterstock.com)

A problémát leginkább az okozza, hogy az érzelmeink valószínűleg nem tudják csak úgy maguktól szétválasztani a lényeges és lényegtelen kudarcokat. Megbukni az érettségin baj; hármast szerezni egy töri dolgozaton négyes helyett nem baj; összetörni a kocsit egy fának ütközve baj; eltörni egy poharat a konyhában nem baj. Ezeket a fejünkkel, a szellemünkkel tudjuk, de a lelkünkkel nagyon gyakran egyáltalán nem. Érdemes lehet ezért egy apró trükköt alkalmazni. Gondoljuk végig, hogy az adott probléma vagy kudarc fog-e bármit, de tényleg bármit jelenteni az életünkben 5 év múlva. A trükk védhető, gondoljunk csak bele, mennyi felesleges dolog miatt bánkódtunk 5 évvel ezelőtt éppen, aminek valójában semmi tétje vagy lényeges következménye nem volt.

Persze, nem állítható át senki sem arra, hogy csak az igazán lényeges dolgok miatt idegeskedjen. Törekedni viszont lehet rá, és ha már csak minden második összetörött pohár következménye az idegesség és a düh, akkor már jó úton haladunk. Segítő kérdésnek mindig tegyük fel, hogy „és akkor mi van?” Ha erre semmi a válasz, inkább nevetni érdemes a problémán.