2024 december 22

Kár a gőzért

Van egy területe az életnek, amely nem igazán kikerülhető, folyton szembe jön, és szó szerint a csapból is az folyik. Annak ellenére, hogy a lakosság elképesztően kis része foglalkozik vele napi szinten tevőlegesen. Ez pedig a politika. Ha választási kampány időszaka van, akkor főleg, de ha nem, akkor is. Enélkül nem lehet bekapcsolni a tévét, elhaladni az utcán, és sokszor a családi, baráti összejöveteleknek is folyamatos témája.

Mit lehet tenni? Azon túl, hogy elfogadjuk, szerethetjük is, hiszen kétségkívül érdekes, sokszor izgalmas, de az biztos, hogy tanulságos. Viszont talán abban is egyetért mindenki politikai hovatartozástól függetlenül, hogy sokszor bosszantó is tud lenni. Számos alkalommal már úgy hallhatunk a politikáról, hogy a diskurzus tárgya, hogy miért szól már megint minden a politikáról…

Pedig ez rajtunk múlik – persze, ha nem dolgozunk benne közvetlenül, de akkor úgy is mindegy. Ha az egyéni életünkben igyekszünk jól boldogulni, a karrierben és a családban is minél jobb körülményeket kiharcolni, akkor talán tudjuk magunkat függetleníteni ettől. Persze nem a gyakorlat szempontjából, hiszen ha emelik az adókat vagy csökkentik, akkor aligha kerül el minket a hatás. Érzelmileg viszont mindenképp – kár dühöngve lefeküdni aludni, hogy adott szereplő már megint mit csinált. Neki nem lesz rosszabb, magunkat pedig hiába mérgezzük. A humorral és jókedvvel való hozzáállás sokat segíthet, mint amúgy mindenben.

Címlapkép forrása: Shutterstock