2024 március 28

Játékelmélet teljesen más alapokon

Az emberi lélek alapvetően játékos. Hogy miért játékos, arról sok elméletet lehetne alkotni. A játék sok mindent megtestesít egy gondolkodó lény számára. Nézzünk néhány lényeges szempontot:

Időtöltés

Fontos, hogy lekössön bennünket valami, ami kikapcsol, elvonatkoztat a rohanó életünktől, kiebrudal az élet nehézségeiből.

Szórakozás

Mi választjuk a játékunkat, olyat ami érdekel, foglalkoztat, amivel szívesen játszunk amikor adódik egy kis szünet a mindennapos dolgok közepette.

Kihívás

A választott játékban igyekszünk sikeresek lenni, teljesíteni, győzedelmeskedni. Ráadásul ezek a játékok arra is vannak létrehozva, hogy kiszolgálják a sikerélményünket.

Fejlődés

Lehetünk többek és többek és többek, idővel jobbak és ügyesebbek, amire mindig is vágyik az ember, de a való életben ez mégsem olyan egyszerű.

Pénzkereset

Vannak olyan játékok, amiken a pénz a tét. Például kártyázhatunk ellenfelekkel, kaszinózhatunk és megannyi egyéb lehetőség, amik általában csupán lehetőségek is maradnak, általuk a várt gazdagság elmarad.

Ismeretek – tanulás

Játékos formája a tanulási formáknak. Nyelveket, tudományokat sajátíthatunk el játékosan, ötvözve mindent, amit a játék jelenthet nekünk.

Egy másik élet

Sokaknak a játék egy szerep. Adódik ez a szerepjátékokban, de sok egyéb játékban is. Olyan másik élet ez, ami teljesen kiragad minket a valós személyiségünkből és azzal kecsegtet, hogy létezik egy második vagy akár harmadik énünk is.

A fentieken túl még bizonyosan létezik számos egyéb megközelítése, értékelése a játékok adta emberi kötődésnek egy olyan világhoz, ahol semmi sem végleges, semmi sem kötelező, semmi sem megváltoztathatatlan.

Az autóverseny, ahol rommá törhetjük magunkat, valós következmények nélkül. A lovag, aki számtalanszor meghal, de visszafuthat halála színhelyére és élve folytathatja addigi életét. A végtelen küzdelem, aminek semmi tétje csupán a rangsor egy-egy kihívást jelentő verseny alapú játékban.

A játék tétje, hogy nincs tét, csak akkor ha tétben akarunk játszani. A játék lényege, hogy az ember igényeit kielégítse és a mai fejlett játékok uralta világban ez nem is nagy dolog.

Mi is tehát a valódi játékelmélet?

A játék arra való, hogy mindenben más legyen, mint a valós életünk és mindenben más lehetőséggel kecsegtessen, mint a valóság. A játékot arra használjuk, amire akarjuk vagy ha nagyon belemerülünk, a játék használ minket arra, amit nem biztos hogy akarunk.

A játék hasznos dolog, de ha túl addiktív irányba terel minket, akár az életünkbe is kerülhet. Így csatlakozhat a valótlan játék a valósághoz. Elkártyázott vagyonok, elhitt szerepek. A valós és valótlan keveredése! Tessék vigyázni! A játék öl, butít és nyomorba dönt! Vagy az a szerelem? Igen, de ugyanolyan emberi érzelmekké formálódhat az addiktív játékok világa, mint a hős szerelmes hősi hite… A játékban könnyen elhihetjük, hogy az életünk is lehet sokkal egyszerűbb, mint amilyen nehéz is az valójában!